Index Vakbarát Hírportál

Így lesz egy büntetőfékezésből kis híján tömegszerencsétlenség

2022. január 12., szerda 09:21

Büntetőfékezés miatt baleset volt az M1–M7-bevezetőn – tájékoztat róla a Magyar Közút. 

A cég az Instagram oldalán tudatja, hogy január 8-án, délután az M1M7 közös bevezetőjén a forgalomfigyelő kamerájuk premier plánban rögzített egy büntetőfékezést és az amiatt bekövetkező balesetet.

A felvételeken az látszik, hogy a távolból érkezik egy szürke kisfurgon, aki először hirtelen sávot vált egy jármű mögött, majd gyorsan bevág elé és állóra fékez a gyorsforgalmi úton, így a mögötte lévő autósoknak is meg kell állni, többeknek sikerül, de az egyik autós hiába vészfékez és próbál elmanőverezni, nem tudja elkerülni az ütközést és több autónak is nekicsapódik 

– írja a közút a bejegyzésében. 

A történtek után a rendőrség és a mentők szakemberei mellett a Magyar Közút útellenőre is a helyszínre sietett, hogy terelést biztosítson a helyszínelés idejére. 

Rovatok