Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a bűnözőcsaládot, apára és fiaira összesen 16 év börtön vár

2022. január 12., szerda 12:31

Németországban fogták el azt a három büntetett előéletű, 50, 29 és 26 éves férfit, akiket 2020 óta több súlyosabb bűncselekmény, többek között emberölés kísérlete, csoportos garázdaság és betöréses lopás miatt, összességében mintegy 16 évnyi letöltendő szabadságvesztés miatt köröztek a magyar hatóságok – tájékoztat róla a rendőrség a weblapján.

A rendőrség kiderítette, hogy a három keresett személy Németországba szökött, ezért a Nyíregyházi Rendőrkapitányság felkérése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya felvette a kapcsolatot a német társszervekkel a három személy felkutatása és elfogása érdekében.

A saarlandi egység munkatársai kiderítették, hogy egy lakóházban, Grossrosseln-Karlsbrunnban rejtőzködik a család. A német nyomozók rajta is ütöttek az ingatlanon, az akcióban világossá vált, hogy az apán és két fián kívül további 5 magyar személy is az ingatlanban él. 

Az egyik körözött, félve attól, hogy majd 10 évnyi elmaradt büntetését le kell töltenie, a lakóház emeleti ablakából kiugrott, majd az 5 méter magasból történő esést sértetlenül átvészelve a közeli erdőben eltűnt. Menekülése azonban nem tartott sokáig, mert egy órán belül ő is elfogták.

Jelenleg mindhárom személy kiadatási őrizetben várja, hogy ügyében a saarbrückeni bíróság meghozza a döntését. 

(via Police.hu)

Rovatok