Index Vakbarát Hírportál

Az omikron lefolyása enyhébb, mint a korábbi mutációké

2022. január 15., szombat 14:03

Kásler Miklós az Életközelben című műsorban beszélt a koronavírus mutációjáról, a negyedik oltásról, a gyógyszerellátásról, valamint a szociális szféra támogatásáról.

Egyre több olyan szakirodalmi adat jut el hozzánk, amely arra utal, hogy az omikron-variáns klinikai lefolyása lényegesen enyhébb – mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb részében. Hozzátette: a negyedik járványhullám január végére, február elejére gyakorlatilag lenullázódott volna, ha nincs az omikron. Kásler Miklós emlékeztetett: a variánst Afrika déli részén, november végén mutatták ki, és hihetetlenül gyorsan terjedt el az egész világon.

A vírus duplázódási ideje mindössze két-három nap, ami Magyarországon is egyre inkább megmutatkozik. Az emlékeztető oltás fontosságával kapcsolatban a miniszter kiemelte: teljesen egyértelmű, hogy az oltás utáni negyedik hónapban elindul a védettség csökkenése. A harmadik oltás után a védettség ismét kilencven százalék fölé emelkedik, tehát az ismétlő oltás életmentő lehet.

A negyedik oltás szükségességéről a miniszter azt mondta: augusztusban nagyon sokan felvették már a harmadik oltást, de mivel azóta eltelt jó néhány hónap, indokolt lehet a negyedik is. A miniszter ezt elsősorban azoknak a hatvan év felettieknek ajánlja, akiknek valamilyen társbetegségük van, például hipertónia vagy diabétesz. Arra a hírre, hogy fennakadás van az 5 és 11 év közötti gyermekek oltásánál, úgy reagált: folyamatosan érkeznek az újabb és újabb vakcinaadagok.

A tárcavezető a gyógyszerellátás biztosításáról és a feltételek javításáról úgy nyilatkozott: húsz betegségcsoport vonatkozásában 28 gyógyszert fogadott be a gyógyszerhatóság.

Magyarország ismételten a legrövidebb időn beül a legkorszerűbb gyógyszereket biztosítja a betegek számára

– mutatott rá a miniszter, hozzáfűzve: komoly hangsúlyt fektet a kormány arra, hogy a kistelepüléseken is azonnal elérhető legyen gyógyszertár és gyógyszer. A szociális szektorban dolgozók január 1-jén életbe lépő, húszszázalékos béremelésével kapcsolatban Kásler Miklós emlékeztetett: ha a mostani pénzüket a 2010. évivel összevetjük, akkor 170 százalékkal emelkedett a jövedelmük.

A gyermekekkel és a szociálisan rászoruló emberekkel foglalkozó honfitársaink erkölcsi, valamint anyagi megbecsülése rendkívül fontos

– húzta alá miniszter, aki  úgy foglalta össze az egyházak szociális szerepvállalását, hogy kétezer éves tradíciójuk van az elesettek, támogatásra szorulók megsegítésében. Ez a hozzáállás, szemlélet, megértés, együttérzés és támogatás belső lelki kényszere az egyház részéről biztosított, és nem pótolható semmivel – zárta a beszélgetést a miniszter.

(Borítókép: Kásler Miklós 2022. január 13-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok