Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Vagy Márki-Zay Péterrel győzünk, vagy senkivel

2022. január 16., vasárnap 10:34

A Demokratikus Koalíció elnöke arra kéri az ellenzéki szavazókat: támogassák Márki-Zay Pétert és az egységes ellenzék jelöltjeit, illetve listáját. Utóbbiról egyébként még nem döntött a hatpárti ellenzék.

Bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán a Demokratikus Koalíció elnöke.

Félszív most nem elég. Vagy a Fidesz, vagy a mai ellenzék. Arra bátorítom támogatóinkat, a Fidesszel szemben álló európai polgári sokaságot, hogy beszéljenek és cselekedjenek egyértelműen

– írta ki Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalára.

Egy január 3-i bejegyzésében pedig úgy fogalmazott:

Vagy a hat ellenzéki párt győz, vagy a Fidesz. Vagy Márki-Zay Péterrel győzünk, vagy senkivel. Lassan meg kellene érteni.

Szombaton a konyhapult mögül jelentkezett a közösségi oldalán, és arról értekezett, hogy „a főzés lelke az alaplé”. Még a csirkefarhátat is megemlítette a posztjában, amit szerinte sütni nem szabad, hanem inkább sokáig kell főzni.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok