Index Vakbarát Hírportál

Fegyveres rablás miatt hat évre ítéltek egy szegedi jogászt

2022. január 19., szerda 18:10

Hat év börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a jogászt, aki még 2020 tavaszán akart kirabolni pisztollyal egy postát, két nappal később pedig egy virágboltból zsákmányolt ötezer forintot – tájékoztatta az MTI-t a bíróság. A táblabíróság az 53 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek.

A 2013-ban ittas járművezetés vétsége miatt öt hónap, egy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlott a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. 2020 tavaszán köztisztviselői megbízatása megszűnt, és miután felélte tartalékait, kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt.

A vádlott 2020. május 21-én magához vett egy már évtizedek óta engedély nélkül tartott pisztolyt, majd napszemüveget és maszkot viselve megjelent egy szegedi postán, ahol csak három alkalmazott tartózkodott.

A pszichiátriai szakvélemény szerint a vádlott személyisége rendszeres napi alkoholfogyasztása miatt megváltozott, hangulatzavara miatt korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket is szedett, de abbahagyta, a bűncselekmények elkövetésekor pedig enyhe fokban korlátozott volt a beszámítási képessége.

A bűnösségét elismerő vádlott bocsánatot kért a tanúként meghallgatott postai dolgozótól. A táblabíróság döntésével tulajdonképpen helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

Rovatok