Index Vakbarát Hírportál

Húsz év után csattant a bilincs a késelőn

2022. január 20., csütörtök 09:35

Több évtized után lezárulhat egy kis híján halállal végződő támadás, az ügyben új bizonyítékokat találtak a rendőrök, és elfogtak egy férfit, akit a késeléssel gyanúsítanak – adta hírül a Rendőrség a weboldalán.

A támadás idején, 2001. április 11-én 27 éves volt az a nő, akit egy ismeretlen a földre rántott, majd egy késsel többször megszúrta. Az áldozat csak a szerencsének köszönhette az életét, mert kiabálni kezdett, amit két közelben lévő férfi meghallott, és azonnal a segítségére siettek. Az asszony támadója emiatt elszökött és a nyomozói munka ellenére sem sikerült őt megtalálni, így a nyomozást lezárták.

A történteket azonban nem felejtették el; időről időre elővették a nyilvántartásba vett ügyet, és újabb bizonyítékok után kutattak. Ennek eredményeként olyan szakértői véleményeket sikerült beszerezni, amivel a nyomozás újraindulhatott, majd 2022. január 18-án 5 óra 45 perckor elfogták az emberölés bűntett kísérletével gyanúsítható K. István kecskeméti lakost.

A már 36 éves férfit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Rovatok