Index Vakbarát Hírportál

A kalcium nem segít az allergiás rohamok esetében

2022. január 23., vasárnap 20:52

Ételallergia okozhatta annak a hétéves kisfiúnak a halálát, aki kedden késő délután egy újpesti iskolai születésnapi zsúr után egy benzinkúton lett rosszul. Ahogyan azt korábban az Index is megírta, a gyerekhez azonnal segítséget hívtak. A kiérkező mentősök másfél órán keresztül küzdöttek a kisfiú életéért, de sajnos nem tudták megmenteni.

Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakmai igazgatója elmondta, hogy az allergiás rohamokról nagyon sok tévhit kering, többek között az is, hogy a kalcium segít az ilyen helyzetekben. Elmondása szerint a kalcium sem az enyhe, sem pedig a súlyos reakciók esetében nem nyújthat segítséget.

Az Infostartnak a szakértő elmondta: hogy segíthessünk ilyen esetekben, fontos, hogy tisztában legyünk vele, milyen súlyosságú lehet a megbetegedés. Annak alapján lehet eldönteni, hogy milyen kezelésre van szükség.

Súlyosabb esetekben fel lehet írni egy önadagoló, adrenalintartalmú tollat, amit baj esetén akár az érintett, akár a környezetében lévők használni tudnak a legsúlyosabb allergiás reakció megtörténtekor. Az ugyanis hamar, akár percek alatt fulladással és a keringés összeomlásával is járhat – magyarázta a szakember. Hozzátette: sokkal gyakrabban fordulnak elő az enyhébb esetek, olyankor antihisztamin vagy szteroidkészítmények használata javasolt.

A gyerekek betegségeiről sokszor az iskolákban sem tudnak, ugyanis nincs kötelező jogszabály, amely előírná, hogy informálódjanak ezekről – hívta fel a figyelmet Iszák Tibor iskolaigazgató, a Nemzeti Pedagógus Kar alelnöke. A betegséggel élő gyerekek vonatkozó orvosi dokumentumait viszont bekérik, és az iskola védőnője folyamatosan nyilvántartja őket. Az iskolai védőnők pedig fel vannak készülve, hogy meglegyenek a szükséges gyógyszerek, amelyekkel baj esetén azonnal kezelni tudják a helyzetet.

Az újpesti eset után az AllerGéniusz Egyesület javaslatot tett, hogy az egyes ételekre és rovarcsípésre súlyosan allergiások életét jogszabályokkal is védjék. Kezdeményezték azt is, hogy a közétkeztetésben és az iskolákban ne legyenek olyan ételek, amelyek dió- vagy mogyoróféléket tartalmaznak. A közszolgálati televízió adásában Szívósné Rabb Edit, az AllerGéniusz Egyesület elnöke elmondta: nagyon fontosnak tartják, hogy minden intézmény fel legyen szerelve legalább két Epipen vagy Anapen injekcióval, amihez a tanárok és az iskola személyzete könnyen hozzáférhet.

Bense Tamás gyermekgyógyász kiemelte: az ételallergiások száma érezhetően emelkedett az elmúlt időszakban. Az ételallergia néhány perccel az étel elfogyasztása utána már jelentkezhet, ilyenkor azonnal mentőt kell hívni – hívta fel a figyelmet a szakember.

(Borítókép: Francis Dean / Corbis / Getty Images)

Rovatok