Index Vakbarát Hírportál

Zsigó Róbert: A kormánynak a gyermek az első

2022. január 23., vasárnap 11:02

A nemzeti kormány számára mindig is a gyermek volt az első – ezt mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár vasárnap, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.

Zsigó Róbert elmondása szerint „2010 óta három és félszeresére emelték a családok támogatására fordítható összeget, és ezt a járvány alatt sem csökkentik”, hanem emelik, amire a „gazdaság sikeres újraindítása” által van lehetőség. Emlékeztetett arra is, hogy februárban családi adóvisszatérítést fizetnek a gyermekes szülőknek, ennek összege szülőnként akár a 809 ezer forintot is elérheti.

Biztosítjuk a családi adókedvezményt, a négy- vagy többgyermekes édesanyák személyi jövedelemadó mentességét és az első házasok adókedvezményét

– sorolta az államtitkár, hozzátéve:  januártól a 25 év alattiaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, a minimálbér emelkedésének következtében pedig tovább nőtt a gyed maximális összege, a hallgatói gyed, a nagyszülői gyed és a gyermekek otthongondozási díja is.

Hangsúlyozta azt is, hogy a járvány és az európai energiaárak miatti drágulások ellensúlyozására is: a rezsicsökkentést fenntartása mellett bevezették az üzemanyagárstopot és a kamatstopot, februártól pedig több alapvető élelmiszerre bevezetik az élelmiszerárstopot is ~ fejtette ki Zsigó Róbert.

Az államtitkár mindeközben kiemelte, hogy „a baloldal korábban megszorításokkal és adóemelésekkel nehezítette a gyermekesek életét.  

Mi a koronavírus-járvány időszakában is a családtámogatások növelésével és adócsökkentésekkel segítjük a családokat, azért mert Magyarországnak a gyermekes családok támogatásában is előre kell mennie, nem hátra

– zárta bejelentkezését Zsigó Róbert.

(via MTI)

Rovatok