A kormány szerint a pedofil törvénnyel vagy más néven gyermekvédelmi törvénnyel a 18 év alattiakat akarja védeni többek közt a melegpropagandától. Erről pár napja Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt a Kossuth rádióban.  Miközben a Magyar Pszichiátriai Társaság, a Magyar Pszichológiai Társaság hétfőn kiadott közös állásfoglalása szerint a pedofília ellen fellépő jogszabály erősen meleg- és transzellenes is egyben. Miről szól itt a vita pontosan?

F. Lassú Zsuzsa: Tudományos körökben biztosan nincs szó ilyen vitáról. Összemosni a melegséggel a pedofíliát, alapjában véve hatalmas badarság. Hiszen jó ideje tudjuk, hogy a melegség nem betegség, már 1973–74-ben kikerült a DSM-ből, a mentális zavarok nemzetközileg irányadó diagnosztikus kézikönyvéből. Vagyis szakmai berkekben jó ideje megkérőjelezhetetlen tény, hogy a szexuális orientáció különböző változatai mind a normalitás különböző változatai. 

Amikor két felnőtt ember – vagy két olyan fiatal, aki törvényileg már beleegyezhet – kölcsönösen megállapodik, hogy szexuális kapcsolatot létesít, ami a kettejük szabad akaratából megtörténik, az a normalitás. Ebbe az is belefér, ha két azonos neműről, két férfiről vagy két nőről van szó. Vagy olyanokról, akik a BDSM-közösség tagjai, és például szeretnek együtt kikötözős szexet játszani, vagy kölcsönösen rajonganak a fétisekért. Bár sokan gondolják másként, a fétisek nagy része teljesen ártatlan vonzódást jelent.

Ehhez képest hol kezdődik a sötét oldal? Ahová már nyilván a pedofília is tartozik.

Az illegális, büntetendő parafíliák, amelyek közé a pedofília is tartozik, pont attól veszélyesek, hogy a másik fél nem tud beleegyezni, vagy azért, mert halott, vagy mert állat, esetleg alszik; a pedofília esetében kiszolgáltatott gyermek. A hatályos törvények szerint ma Magyarországon 12 éves kor alatt egy gyermek nem egyezhet bele a szexbe, 12 és 14 év között 18 év alattival már létesíthet szexuális kapcsolatot, 14 év felett pedig bárkivel. Csakhogy a napvilágra került bűneseteket vizsgáló kutatások szerint a gyerekekkel szembeni szexuális bűncselekmények döntő többségét nem vadidegen pedofilok, cukros bácsik követik el. Az ismert bírósági esetek alapján a bűnelkövetőknek csak egy része klinikai pedofil, aki egyáltalán nem vonzódik a felnőttekhez.

Hanem a családon belüli erőszak természetét ismerve a szülők, esetleg a közeli hozzátartozók?

Igen. Az nemzetközi statisztikák szerint 18 éves kora alatt minden negyedik kislány és minden ötödik kisfiú szexuális erőszak áldozatává válik. Bár ennél nagy eséllyel jóval több az áldozat, mert óriási a látencia, rendkívül kevés eset kerül napvilágra és kerül a bírósági szakaszba. Egy néhány évvel ezelőtti aktakutatás szerint, amelyet Szabó Judit, az Országos Kriminológiai Intézet szakértője készített, tudjuk, hogy a 12 év alatti gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaéléseknél 59 százalékban közeli családtag, 35 százalékban pedig közeli ismerős volt a bűnelkövető.

A családon belüli elkövetők közül 29 százalékban a nevelőapa, 27 százalékban az apa volt a tettes. Ugyan nincs erről információnk, de ők valószínűleg nem homoszexuálisok. Valójában ez, a családon belüli erőszak az, amiről beszélni kellene, amitől meg kellene védeni a gyerekeket és amiről érdemben szólnia kellene a gyermekvédelmi törvénynek. Azzal szemben, hogy a kormány most épp a melegek és transzok ellen hergel.

Akkor beszéljünk a családon belüli erőszakról! Mi visz rá valakit arra, hogy megerőszakolja a saját gyerekét, unokáját, rokonát?

Egyfelől legtöbbször az intimitásdeficit, amikor az illető nem tudja kiélni az intimitás iránti szükségleteit, nem tud felnőttként megfelelő intim kapcsolatokat kialakítani. Elfogadható vagyok-e? Szerethető vagyok-e? Mondhatok-e nemet? Egy gyerekkel szemben nem kell megküzdeni ezekkel a kínzó kérdésekkel, ahogy alkalmazkodni sem kell hozzá, hiszen felnőttként hatalmam van felette. Így anélkül hogy az ő akaratát figyelembe venném, gátlástalanul kiélhetem rajta a vágyaim.

Ha mélyebbre ásunk, ez azzal függ össze, hogy gyermekként maga a gyermekbántalmazó sem kapott elég szeretetet és megfelelő nevelést, valamint az esetek elég nagy részében annak idején ő is szexuális abúzus áldozata volt. Az intimitásdeficit mellett általában egy nagy adag érzelemszabályozási deficit is jellemző a gyermeket szexuálisan bántalmazóra. Nem képes az érzelmeit és a szexuális vágyait megfelelően elvezetni, amelyeknek jellemzően, nagyon gyakran alkoholos befolyásoltság alatt teret is ad.

Ezek a lelki deficitek, gondolom, arra is kiterjednek, hogy a gyermekkel fajtalankodó teljesen félreérti, amikor a gyermek intimitásra, simogatásra, ölelésre vágyik, és tévesen azt gondolja, hogy ez a gyerek részéről valamiféle szexuális közeledés, miközben erről szó sincs.

Ezt a jelenséget nyelvzavarnak hívják a pszichológusok. Ez pontosan az, amikor a felnőtt a gyerek intimitás iránti igényét szexuális jellegű közeledésnek hiszi. A gyerek az ölébe bújik, vigasztaló puszit, ölelést kér, amiben az égegyvilágon nincs semmi szexuális, a felnőtt viszont, aki intellektuálisan nincs azon a szinten, és érzelmileg sem tudja magát szabályozni, félreérti ezt. Ezért is kellene szülőnevelést végezni, hogy a gyerek simogatás, babusgatás iránti igénye nem ugyanaz, mint amikor a felnőtt partnerem kezd közeledni. Ha a kettőt nem keverjük össze, akkor lesz egy intim, ám semmiképpen nem erotikus viszonyunk a gyerekünkkel. Mondani sem kell, milyen fontos, hogy ezeket a dolgokat tudjuk magunkban szabályozni.

Azt állítja, szülőnevelést kellene végezni. Ehhez képest újabban a kormány meggyőződése, amelyről a gyermekvédelmi népszavazás kérdései is szólnak, hogy a szexuális nevelésről dönteni egyedül a szülők dolga. Szexuálpszichológusként ezt mennyire tartja szakmailag indokolhatónak?

Ijesztő belegondolni, hogy a gyermekvédelmi népszavazás többek között abba a családi körbe akarja kiutalni a szexuális nevelést, ahol a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak megtörténik, illetve olyan családokba, ahol ugyan nincs erőszak, de a szülők soha életükben nem hallottak a szexuális nevelésről. Sok szülőt nem neveltek annak idején elfogadóan, érzékenyen, cserébe leginkább a szokásjogra támaszkodva. Ha nem volt szerencsém, a szüleim nem tartották tiszteletben a határaimat és a szemérmemet. Ezért is hatalmas felelőtlenség a többnyire felkészületlen szülőkre bízni kizárólagosan a feladatot. Ahogy azt sem tartom valószínűnek, hogy ezek után szülők tömegei iratkoznak be egy szexuális nevelésről szóló online kurzusra vagy vesznek a kezükbe szakirodalmat. Éppen ezért ideális esetben a szexuális nevelés itthon is a család és az intézményes nevelés közös feladata lenne.

Ettől függetlenül továbbra is bőven lesznek gyerekek, főleg serdülők, akik felfedezik magukban a másságot. Jó kérdés, ha az iskolában már nem hallanak róla, mi lesz a gyerekekkel, akiknek a családjában tabu, sőt szégyenteljes bűn a melegség.

A mostani népszavazási kezdeményezésben is szerepel, akárcsak a legújabb gyermekvédelmi törvényben, hogy a hazai oktatási intézményekben a gyerekeknek már nem lehet bemutatni szexuális kisebbségeket és a heteroszexuálistól eltérő irányultságokat. Holott ezzel korlátozzuk a gyerekek tájékozódáshoz, információhoz és összességében a valóság megismeréséhez való jogát. Pláne nem fair ez azokkal a gyerekekkel szemben, akik valamelyik szexuális kisebbség tagjai lesznek.

Miközben létfontosságú lenne, hogy időben megnyugtató információt kapjanak a szexuális nevelési programokban, hogy például melegnek vagy biszexuálisnak lenni teljesen normális, ahogy az is, ha azt érzi, hogy nem tud a születési nemével azonosulni. A gyerekeink pont attól nem lesznek biztonságban, ha nem engedjük be az iskolákba azokat a szervezeteket, akik erről hitelesen tudnak kommunikálni a fiatalokkal. Mert a biztonság semmiképp nem az, ha megvédem a gyerekeket olyan, a valóságnak megfelelő információktól, hogy léteznek melegek a világon.

Az mennyiben állja ki a valóság próbáját, amit a kormányoldal sulykol folyamatosan, hogy itt bárki is óvodásoknak tartana nemi átalakító műtétet propagáló előadásokat?

Ez megint hatalmas túlzás és teljes sületlenség, hogy bármelyik hazai LMBT civil szervezet ilyesmit népszerűsítene. Eleve be sem mentek óvodába ezek a szervezetek. Ehhez képest mára ott tartunk, hogy a pedagógusok már alig mernek bármit is mondani ezzel a témával kapcsolatban a gyerekeknek, és gyerekkönyveket kell levenni a polcról. Miközben az átfogó nemi nevelés arról szól, hogy a szexualitás dolgait mindig a gyermek érettségének és életkorának megfelelően kommunikáljuk. Szó sincs itt átnevelésről, ahogy olyan sincs, aki ma Magyarországon a jelenlegi homofób és egyre kirekesztőbb politikai, társadalmi klímában – még ha belül büszke meleg is – azt mondaná a gyerekeknek, hogy gyertek, csatlakozzatok, milyen jó itthon melegnek lenni.

Egy dolog a jog, a másik az érzelmek és a megélés szintje. Milyen hosszú távú következménye lehet annak, ha a gyerekek nem hallanak időben arról, hogy mi a melegség és társai?

Ha ez agyon van hallgatva, és az érintett gyerekek nem kapnak a családjuktól hosszú távon semmiféle segítséget, ahogy máshonnan sem, teljesen idegennek, kilógónak érzik magukat, akik nem illenek sehova. Szörnyű ezt megélni, és nem véletlen, hogy akár serdülőkorban vagy felnőttként az LMBT emberek jóval nagyobb arányban érintettek a mentális zavarokban, betegségekben és kísérelnek meg gyakrabban öngyilkosságot, mint a többségi szexualitással bírók. Szóval ezért is kellene sokkal elfogadóbbnak lennünk és támogatóan bánnunk velük. Sokkal inkább azt a kérdést kellene feltenni, azt kellene vizsgálni, hogy miként segíthetjük az LMBT-közösség tagjait, hogy mentálisan egészségesek legyenek, és ne szenvedjenek a társadalmi nyomástól, a kisebbségi stressztől és a kirekesztéstől.

(Borítókép: Index)