Index Vakbarát Hírportál

A magyar parancsnok folyamatosan figyelemmel kíséri az ukrajnai helyzetet

2022. január 27., csütörtök 20:15

Magyarország szempontjából nézve az ukrán helyzet jelenleg inkább politikai, semmint katonai jellegű, ugyanakkor a honvédség folyamatosan figyelemmel kíséri az ottani eseményeket – mondta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a Honvédség honlapján megjelent interjúban. A Magyar Honvédség parancsnoka úgy látja: rengeteg feszültség halmozódott fel hazánk közvetlen közelében, illetve távolabb is, emiatt a honvédségnek bármikor készen kell állnia a magyar emberek biztonságának megvédésére.

Az ukrán helyzettel kapcsolatban Ruszin-Szendi Romulusz azt is megjegyezte, hogy folyamatos az egyeztetés a szövetségesekkel, ő maga pedig bilaterális egyeztetéseket folytat a vezérkari főnökökkel az események alakulásáról.

A parancsnok felidézte, hogy tavaly októberben és decemberben is találkozott az ukrán vezérkar főnökével, tavaszra pedig tervben van egy ukrajnai látogatás is.

Magyarország kinyilvánította, hogy minden körülmények között támogatja Ukrajna területi egységét, ugyanakkor egyetlen dolgot kértünk: hogy úgy bánjanak az országban élő magyar kisebbséggel, mint ahogy mi bánunk a nálunk élő ukrán nemzetiségűekkel

– fogalmazott Ruszin-Szendi Romulusz. Hozzátette: mindebből nem is fognak engedni, mivel továbbra is a magyar emberek jövőjét, biztonságát és prosperitását tartják a legfontosabbnak.

Nemrég Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt egy interjúban, hogy ha Ukrajna nem lép vissza attól a politikától, amelyet a kárpátaljai magyarsággal szemben folytat, az jelentősen korlátozni fogja a magyar kormány lehetőségeit bármiféle támogatásra.

(Borítókép: Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka 2021. október 20-án Budapesten. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok