Index Vakbarát Hírportál

Ötvenezer forintos darabáron kötött szerződést a végrehajtói kar koronavírus-gyorstesztekre

2022. január 27., csütörtök 10:43

A Schadl–Völner-ügy nyomozati irata szerint a járvány első hullámában közel ötvenezer forintos darabáron kötött szerződést antigéngyorstesztekre a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar.

A Schadl György által vezetett kar még a járvány első hullámában kért engedélyt koronavírus-gyorstesztek beszerzésére Völner Pál államtitkártól, amiket a kar munkatársainak és a végrehajtók tesztelésére szántak.

Az RTL Klub a nyomozati iratokra hivatkozva közli, hogy a kar 49 500 forintos darabáron 2500 teszt beszerzésére kötött szerződést azzal a magánszolgáltatóval, amelynek segítségével kék villogó kerülhetett a végrehajtók vezetőjének autójára. Az MBVK-nál akkor 70 fő dolgozott és 180 önálló bírósági végrehajtó működött.

Völner Pál jóváhagyta a beszerzést, de a nyomozati iratokból nem derül ki egyértelműen, hogy végül mennyi tesztért fizettek. Ma 8-10 ezer forintba kerül egy ilyen teszt, a csatorna szerint bár 2020. áprilisban kevesebb helyen volt elérhető, de több piaci szereplőtől úgy tudják, hogy az árak nem voltak jelentősen magasabbak akkor sem.

Szabó Tímea feljelentést tesz

A Párbeszéd társelnöke Facebook-oldalán közölte, hogy „feljelentést teszek, amiért Schadl Györgyék 50 ezer(!) forintos darabáron vettek gyorsteszteket, Völner Pál pedig jóváhagyta a beszerzést”. A politikus arra is kíváncsi, hogy „vajon Varga Juditnak van erről véleménye?”.

Rovatok