Index Vakbarát Hírportál

Egy ismeretlen tanú vallott a Városháza-ügyben

2022. január 28., péntek 18:24

A nyomozók meghallgattak egy névtelenséget kérő tanút, aki elmondta, 40 milliárd forintért és 10 százalék jutalék ellenében kínálták ügyfeleinek a Városházát Berki Zsolton keresztül. A vallomásból az is kiderült, hogy az eddig ismert orosz és olasz befektetők mellett amerikai és izraeli beruházóknak is felajánlották a Városháza épületét. A befektetők sokallták a 10 százalékos jutalékot, mire Berkiék a vételárat csökkentették volna, nem pedig a jutalék arányát.

Január 25-én hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda azt a tanút, akin keresztül Berki Zsolt amerikai befektetőknek kínálta a Városházát. A Mediaworks Hírcentruma írta meg, hogy a birtokukba került jegyzőkönyv szerint az adatai zártan kezelését kérő tanú elmondta: háromszor is egyeztetett az ügyben Berkivel, akit már három éve ismer, és aki korábban is rendszeresen küldött neki e-maileket eladó fővárosi ingatlanokról.

Mint ismert, Berki Zsolt a Városháza-ügy kulcsfigurája. Ő volt az, akinek cége megbízási szerződést kötött egy ingatlanirodával a Városháza értékesítésére. Karácsony Gergely az ügy kipattanása óta tagadja, hogy ismerné a férfit, aki a közzétett hangfelvételek szerint a fővárosi jutalékos rendszer központi figurája. Ugyanakkor Berki Zsolt azon a találkozón is részt vett, amelyen maga Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője tárgyalt a Városháza eladásáról.

A jegyzőkönyvben 1-es számú tanúként említett személy beszámolt róla, hogy az első találkozón – amely 2021 tavaszán a Westend irodaházban zajlott le – még semmi konkrétumról nem esett szó. Berki Zsolt csak annyit árult el, hogy a Városháza valóban eladó, és érdeklődött, hogy az amerikaiakat érdekelné-e az üzlet.

A tanú azt is elmondta, hogy

azért adott hitelt Berki szavainak, mert korábban már hallott olyan teljesült ügyletről, amelyben ő segédkezett, és azt is tudta, hogy a férfi befolyással rendelkezik a fővárosi vagyonkezelőnél.

A második egyeztetésre Berki Zsolt már a Városháza dokumentációjával érkezett, és közölte, hogy küld majd egy megbízási szerződést, amely igazolni fogja, hogy jogosult eljárni a Városháza eladásával kapcsolatban. 

A tanú a harmadik találkozóról beszámolva elmondta, azon rajta és Berki Zsolton kívül egy izraeli befektetői társaság képviselője is jelen volt. Ezen a megbeszélésen hangzott el, hogy a Városháza ára 40 milliárd forint lenne, a jutalék pedig 10 százalék, amelyet a tanú és az izraeli fél képviselője is sokallt.

A jelenlévők közölték Berki Zsolttal, hogy szeretnének a megbízójával is tárgyalni, mire a férfi azt válaszolta, hogy amennyiben komolyan érdeklődnek az üzlettel kapcsolatosan, úgy majd Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel kell tárgyalniuk.

A harmadik találkozó után Berki egy szerződéstervezetet is küldött a tanúnak, amelyben szerepelt a vételár és a jutalék is. A Városháza ára a vallomás szerint ekkorra „harmincvalamennyi” milliárdra módosult, a jutalék mértéke viszont 10 százalék maradt.

Az 1-es számú tanú a jegyzőkönyv szerint vállalta, hogy az üggyel összefüggésben nála fellelhető levelezést átadja a nyomozóknak.

Mint ismert, a Városháza-ügyben a főváros által felállított baloldali többségű vizsgálóbizottság a héten fejezte be munkáját, és elfogadta Soproni Tamás jelentését. A grémium fideszes elnökének, Kovács Péternek jóval részletesebb összefoglalóját ugyanakkor elutasították a bizottsági tagok. A fővárosi közgyűlés a bizottsági jelentést szerdán tárgyalta és fogadta el.

(Borítókép: Budapest Főpolgármesteri Hivatala 2021. november 6-án. Fotó: Róka László / MTI / MTVA)

Rovatok