Index Vakbarát Hírportál

„Egy pofontól még nem lesz baja a gyereknek” – gondolja a magyarok 38 százaléka

2022. január 28., péntek 11:49

A gyerekek védelme közös felelősség, a megfelelő tudás birtokában pedig bárki felléphet a gyermekbántalmazás ellen – erre hívta fel a figyelmet az UNICEF Magyarország közleményében, melyben arról tájékoztattak, hogy gyermekvédelmi kisokost állítottak össze a bántalmazás ellen.

Az ENSZ Gyermekalapjának magyarországi irodája kiemelte: az „Ismerd fel és tegyél ellene!” című online kiadvány hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgál a szemtanú és a sértett számára, segít felismerni a jeleket, elmagyarázza, hogyan közelíthető meg egy-egy szituáció, valamint konkrét eseteken keresztül világít rá a problémára. A kurzust és a kisokost szülőknek és pedagógusoknak is ajánlják.

Alkalmazás is segít a gyerekeknek

Felhívták a figyelmet, hogy a gyerekeknek egy évekkel ezelőtt kifejlesztett mobiltelefonos alkalmazás is segítséget nyújt, a HelpAPP nevű ingyenes applikáción keresztül a gyerekek

A nemzetközi és a hazai adatok is elkeserítőek

Az UNICEF adatai szerint a világon egymilliárd gyereket érint évente szexuális, fizikai vagy pszichológiai erőszak, és közülük évente 40 ezren válnak emberölés áldozatává. A szakértők szerint a koronavírus-járvány okozta bezártság, félelem, egzisztenciális bizonytalanság hatására az utóbbi két évben még tovább nőtt a gyermekbántalmazási esetek száma.

Közleményükben emlékeztetnek: 2020-ban készítettek egy reprezentatív, a magyarok gyermekbántalmazással kapcsolatos attitűdjét vizsgáló felmérést, amely szerint a többség (83 százalék) nem tartja elfogadhatónak, hogy a szülő fizikai fenyítéssel „nevelje” gyermekét. 

Ennek ellenére 14 százalék úgy nyilatkozott, hogy a testi fenyítés része a mindennapok nevelési gyakorlatának, a megkérdezettek 38 százaléka szerint pedig 

„egy pofontól még nem lesz baja a gyereknek”.

„A kutatás során rákérdeztek arra is, hogy a társadalom mit tekint bántalmazásnak: a szóbeli szidalmazást 30 százalék, a telefon elkobzását 14 százalék, a szobafogságot 20 százalék véli annak. Az eredmények azt mutatják, hogy a fizikai bántalmazás mellett a szeretetmegvonást (74 százalék), valamint a »beszédmegvonást« (63 százalék) érzik a magyarok a leginkább bántalmazó gyakorlatnak” – ismertették az adatokat.

Az UNICEF arra hívja fel a figyelmet, hogy a bántalmazás jeleit általában sokan észlelik, mégis kevesen mernek lépni, pedig a kutatások azt bizonyítják, a bántalmazott gyerekek számára az egyik leginkább traumatizáló tényező a külvilág közönye.

(Borítókép: Index)

Rovatok