Index Vakbarát Hírportál

Egy év alatt 17 ezerrel csökkent az egészségügyben dolgozók száma

2022. január 30., vasárnap 21:49

Csaknem 17 ezerrel dolgoznak kevesebben a magyar egészségügyben, mint egy évvel korábban. A szociális területtel kiegészülve mintegy 28 600 fős a csökkenés.

Összesen 28 600-zal dolgoznak ma kevesebben szociális és egészségügyi területen a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint, mint egy évvel ezelőtt. Korábban 17 ezerről lehetett tudni, ám kiderült, hogy ez csak az egészségügy területére vonatkozó csökkenés – számolt be az rtl.hu.

Az összesítés szerint 2020 utolsó negyedévében 197 400 dolgozója volt a magyar egészségügynek, ezzel szemben 2021 negyedik negyedévében már csak 180 700, ez egészen pontosan 16 700-as csökkenést jelent.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az RTL Klub híradójának arról beszélt, a betegek megsínylik ezt a helyzetet.

Ez nyilvánvaló, és sajnos a halálozási számokban ez is megmutatkozik. Nem az, hogy a dolgozók nem dolgoznak ugyanolyan rendesen, mert mindent megtesznek, hanem egyszerűen fizikailag nem tudnak mindig mindenhol jelen lenni

– magyarázta. A televízió a kormányt is kereste, de érdemi választ nem kaptak arra a kérdésükre, hogy tervezik-e pótolni a létszámhiányt. Mint ismert, az egészségügyi szakdolgozók alapbérét négy lépésben átlagosan 72 százalékkal emelik meg a 2018-as illetményükhöz képest.

(via rtl.hu)

(A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház épülete 2022. január 25-én. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Rovatok