Index Vakbarát Hírportál

Két halálos lakástűz történt szombat este

2022. január 30., vasárnap 09:27

Két halálos tűzeset is történt szombat este. Apostagon és Görgetegen is meghalt egy ember tűz miatt – tájékoztatta szerkesztőségünket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Szombat este negyed nyolc után érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Bács-Kiskun megyei Apostagon, a Búzavirág utcában kigyulladt egy Duna-parti faszerkezetű nyaraló, melynek a tulajdonosa az épületben ragadt.

Három járművel tizenkét tűzoltó vonult a teljes terjedelmében égő negyven négyzetméteres nyaralóhoz. A tűzben két gázpalack is felrobbant. A tűzoltók ötven perc alatt oltották el a lángokat, a romok átvizsgálása közben egy holttestet találtak.

A Somogy megyei Görgetegen, a Petőfi utcában este kilenckor gyulladt ki egy családi ház. Az égő házból a szomszédok még a tűzoltók kiérkezése előtt kihoztak egy embert, aki annyi füstöt lélegzett be, hogy az életét már nem lehetett megmenteni. A szomszédok a tüzet is oltani kezdték, azonban nem bírtak vele.

Négy járművel tizenhét tűzoltó vonult az esethez, akik több irányból is oltották a hetven négyzetméteres égő családi házat. A nappaliban asztal, székek és szekrények, egy másik szobában pedig a kályha környezete égett.

A katasztrófavédelem mindkét helyszínen vizsgálja, hogy pontosan mikor, hol és miért keletkezett a tűz.

Rovatok