Index Vakbarát Hírportál

Több mint 700 ezer vakcinát adtak be a januári oltási akció napjaiban

2022. február 1., kedd 18:16

Összesen több mint 720 ezerszer oltottak januárban, és az akcióban minden héten sokkal többen kérték a vakcinát, mint a „normál”, időpontfoglalásos rendszerben – mondta György István, az országos oltási munkacsoport vezetője. Kiemelte: csak abban a nyolc napban, amikor a háziorvosok is immunizáltak a központi oltóhelyekkel együtt, 560 ezer koronavírus elleni vakcinát adtak be az embereknek.

A januári sikerre tekintettel az operatív törzs javaslatára a kormány úgy döntött, hogy februárban is tartanak oltási akciónapokat. Első, második, harmadik, sőt negyedik oltásokat is adnak. Januárban első oltást mintegy százezren kaptak – tette hozzá György István.

Az omikron-variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt arra biztatta az embereket, hogy kérjék a vakcinát. Emlékeztetett: a harmadik oltást a második után hat hónapon belül fel kell venni, hogy érvényes maradjon a védettségi igazolvány, amely február 15-től oltási igazolvánnyá alakul át.

Februárban a központi oltóhelyeken csütörtökönként és péntekenként délután 2 órától este 6-ig, szombatonként délelőtt 10-től este 6-ig zajlik az akció. A háziorvosoktól most nem kérik külön, hogy oltsanak hétvégén, ők csupán a rendelési idejükben fognak így tenni – tájékoztatott az oltási munkacsoport vezetője.

Az akción túl mindennap lehet kérni vakcinát, az időpontfoglaló folyamatosan működik – tette hozzá György István, aki elmondta, hogy már több mint 80 ezer 5–11 éves gyermek is kapott oltást.

A negyedik oltással kapcsolatban elmondta, hogy azt elsősorban az időseknek és a krónikus betegségekben szenvedőknek javasolják. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzétett egy listát arról, hogy mely betegségcsoportok esetén ajánlja kifejezetten az újabb ismétlő oltást – írja az MTI.

Rovatok