Index Vakbarát Hírportál

Új munkaruhákat kapnak a mentősök

2022. február 1., kedd 12:50

Két és fél milliárd forint értékben új munkaruhákat kapnak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kivonuló munkatársai – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.

Kásler Miklós a sajtótájékoztatón elmondta, a beszerzés 84 925 ruhadarabot jelent, és tartalmazza a téli és a nyári öltözetet is.

Közölte továbbá, hogy az Országos Mentőszolgálat fejlesztése komplex: 2017-ben 1,1 milliárd forint értékben kaptak korszerű munkaruhákat a mentők, 2018-tól 21 mentőállomás felújítása, illetve újak építése történt meg, 2010 és 2020 között 995 mentőautót cseréltek le, valamint 2019-ben 2,044 milliárd forintból biztosította a kormány nagy értékű mentéstechnikai eszközök, műszerek beszerzését a mentőszolgálat számára.

A miniszter kitért arra is, hogy csaknem 58 ezer hetedikes tanuló vett részt az Újraélesztés iskolai oktatása programban, amelyhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította az oktatócsomagokat.

A mentőszolgálat új munkaruháinak – bélelt kabát, kabát, nadrág, hosszú és rövid ujjú póló, deréköv, térdvédő protektor – gyártásánál figyelembe vették a munkatársak előzetes igényeit – írja az MTI.

Rovatok