Index Vakbarát Hírportál

Trócsányi László és Rátóti Zoltán is átvette rektori kinevezését

2022. február 1., kedd 09:01

Rátóti Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora lett, míg Trócsányi László a Károli Gáspár Református Egyetemen tevékenykedik rektorként.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új rektora, aki hétfőn vette át megbízását Áder János köztársasági elnöktől, és erről a legfrissebb Magyar Közlöny is beszámol, úgy vélte, hogy az „SZFE-botrányban” megnyilvánuló hallgatók komoly előnevelésben részesültek, mindegyikük a kormányt és a kormány politikáját támadta.

Ezt a befolyásolást nem tartom megfelelőnek. Az egészséges kezdeményezésekre, értékekre nyitottnak kell lenni

– mondta. A korábbi rektorok közül Huszti Pétert emelte ki, azt mondta, számára az ő rektorsága volt olyan időszak 1994 és 2001 között, amikor kiszélesedtek a külföldi egyetemekkel történő együttműködések. 

Trócsányi László a Károli Gáspár Református Egyetem rektora lett. Őt, aki korábban az Orbán-kormány igazságügy-minisztere volt, a Magyarországi Református Egyház vezetősége javasolta a Károli rektorának,egyetértésben a Magyarországi Református Egyház Zsinata és annak lelkészi elnöke, Balog Zoltán püspök javaslatával.  

A közlönyben olvasható  harmadik kinevezés Deli Gergelyé. Az egyetemi tanár lett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

(Borítókép: Áder János köztársasági elnök (j) a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorává nevezi ki Rátóti Zoltán István egyetemi docenst (b2) a Sándor-palotában 2022. január 31-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok