Az alacsony állami finanszírozás és az egyre kevesebbek számára elérhető férőhelyek mellett komoly munkaerőhiány is sújtja a hazai idősellátást. Az égető kapacitásbővítés mellett komoly szakmai megújulás is kellene, olyan szolgáltatásokkal, amelyek jobban koncentrálnak az idős emberek egyedi igényeire.
Önmagában elég beszédes, hogy 2019 végén megszűnt az arról szóló hivatalos adatközlés, hogy épp hány idős ember vár állami, önkormányzati idősotthoni férőhelyre. Így a szociális területen dolgozó szakemberek azóta jobb híján legfeljebb csak megbecsülni tudják a sorban állók számát. Aki pedig felhasználói oldalról már sikeresen végigment a folyamaton, vagy momentán benne jár, pontosan tudja, hogy manapság nem egyszerű mutatvány bekerülni egy ilyen típusú intézménybe.
Az utolsó adatközléskor, két évvel ezelőtt az 55 ezer idősotthoni férőhelyre körülbelül negyvenezren várakoztak – mondta el Meleg Sándor szociális munkás az Indexnek. Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) elnöke már óvatosabb, bár így is megdöbbentő számokat említett, ő jelenleg legalább húszezerre teszi azoknak az időseknek a számát, akik arra várnak, hogy felvegyék őket az országszerte telt házzal működő nyugdíjasotthonok egyikébe.
Bár az utóbbi lassan két évben némileg javultak a bejutási esélyek annak tragikus összefüggésében, hogy az idősek otthonaiban rengetegen haltak meg koronavírusban. Ettől függetlenül még így is többéves várakozásról beszélnek a szakemberek. Különösen akkor, ha valakinek viszonylag alacsony a jövedelme és nem túl magas a gondozási szükséglete. Akik viszont magasabb nyugdíjjal rendelkeznek, és már komolyabb, napi szintű ápolást igényelnek, azok előbb jutnak férőhelyhez.
A demográfiai folyamatok egész Európában gondozási válságot jeleznek, amit nálunk csak fokoz, hogy európai összehasonlításban viszonylag rövid a magyarok egészségesen eltöltött várható élettartama (a két nemé együtt 61,1 év). Azon túl, hogy a betegség már évekkel a hivatalos nyugdíjkorhatár előtt megjelenik, szintén riasztó adat, hogy a 65 év feletti magyar lakosság 75 százaléka küzd olyan krónikus betegséggel, amely rendkívül negatívan hat az életminőségre. Az időskori demencia, a szellemi leépülés pedig már most nagyjából negyedmillió embert érint.
A hazai idősellátásban napi szinten közel kétszázezer embert gondoznak az ágazat dolgozói, ami az idősek összlétszámához képest még mindig nem túl kimagasló arány. Természetesen nem minden 65 év feletti igényel aktív szakmai segítséget, az viszont tény, hogy ma kétmillió ember, azaz minden ötödik, Magyarországon élő 65 év feletti. És a korfa egyre csak idősödik, míg 2001-ben a lakosság 15,1 százalékát tették ki a 65 éven felüliek, addig 2020-ra ez az arány elérte a 19,9 százalékot.
A demográfiai adatokból nem véletlenül következtetnek arra az Indexnek nyilatkozó szociális szakemberek, hogy hatalmasak a hiányok a területen. Meleg Sándor egyenesen úgy fogalmazott, ha a kapacitások bővítése nem történik meg a közeljövőben, és maguk a szolgáltatások sem alakulnak át gyökeresen, félő, hogy a rendszer nem bírja el az egyre növő terheket. Miközben – teszi hozzá Köves Ferenc – gondoskodni a segítségre szoruló állampolgárokról alapvetően állami feladat.
Alapvetően állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartásban lehetnek a hazai időseket ellátó intézmények. A kifejezetten forprofit, csak piaci alapon, bármiféle állami támogatás nélkül működő nyugdíjasotthonok hivatalosan kevésbé vesznek részt az ellátásban. Leginkább azért, mert ma itthon viszonylag kevesen engedhetik meg maguknak még családi összefogás mellett is, hogy havonta minimum háromszázezer forintot fizessenek egy napi szintű, folyamatos bentlakásos ellátásért
– magyarázza Köves Ferenc, aki azt jóval nagyobb gondnak tartja, hogy meglehetősen nagy számban működnek illegális idősotthonok az országban. Ám ezek tettenérése azért is nehézkes, mert a már említett kapacitáshiányok miatt igazán senki sem érdekelt abban, hogy felderítse ezeket. Ugyanakkor az állami, önkormányzati és egyházi idősek otthonai sem ingyenesek, többnyire az egyszeri belépési pénz után jövedelme nyolcvan százalékát fizeti be az idős gondozott a teljes ellátásért.
Egy szektor számokban:
A hosszú várólisták és az uralkodó demográfiai folyamatok dacára a központilag (is) finanszírozott nyugdíjasotthonok 860-as száma gyakorlatilag évek óta változatlan. Ebben részben szerepet játszhat, hogy igencsak erőforrás-igényes, többmilliárdos projekt egy új nyugdíjasotthon beüzemelése. Közben az idősellátás terén nemrég Magyarországon is megtörtént a szemléletváltás, miszerint az idős, gondozásra szoruló személy, amíg csak lehet, a saját otthonában kapjon segítséget
– emelte ki Meleg Sándor, aki magát az elvet szépnek és jónak találja, hogy a bentlakásos intézményeket azoknak tartsuk meg, akik folyamatos felügyeletet, intenzív ápolást, gondozást igényelnek. Különösen azok után, hogy egy idős embert – vagy tulajdonképpen bárkit átköltöztetni a saját megszokott otthonából egy számára teljesen idegen környezetbe – komoly pszichés megterhelést vagy egyenesen traumát jelent. Főleg úgy, hogy a hazai nyugdíjasotthonok jelentős része nagy létszámú, akár több száz fős intézmény.
Ám a folyamat több ponton is sérül a gyakorlatban. A becslések szerint körülbelül 95 ezer fő körül lehet ma a házi segítségnyújtást igénybe vevők száma, ami csaknem duplaannyi, mint az idősek otthonaiban lakóké. Pontos adatokat nem tudni, ugyanakkor a szakmai becslések alapján legalább még ennyi idős embernek lenne szüksége házi segítségnyújtásra. Aki pedig már bent van a rendszerben, a jelenleginél jóval intenzívebb gondozást igényelne
– részletezte Meleg Sándor, aki arról is beszélt, hogy a visszajelzések alapján jelentős hiányterület az idős kliensek mentális támogatása is, amely jelenleg nem része a házi segítségnyújtásnak. A gondozónő lehet, hogy beszélget vele, miközben tesz-vesz, de ez nem az a minőségi figyelem, ami például egy rokonai által ritkán látogatott 70 feletti, ágyban fekvő betegnek kellene, hogy ne uralkodjon el rajta végleg a depresszió, és ne romoljon a mentális állapota.
Mindeközben 2012 óta zajlik egy átadás-átvétel, amelynek első lépéseként az idősotthonokat az önkormányzatoktól átvette az állam saját fenntartásba. Majd a tervek és a számok 2015-ben napvilágot láttak az egyházi átadásokról: az akkori elképzelések alapján nagyságrendileg 200 telephellyel 100 intézmény került volna az egyházakhoz. Végül 2017-ben, két lépcsőben 30 ezer férőhely átadásáról született döntés, amely ha változó ütemben, de azóta is folyamatosan zajlik.
Meleg Sándor és Köves Ferenc is úgy véli, az egyházi jelenlét önmagában lehetne pozitív jelenség, ám több okból mégsem az. Például azért nem, mert így sérül a szektorsemlegesség, ami a szociális ágazatban nem kevés érdeksérelemhez vezet. Az egyházi fenntartás olyan többletfinanszírozással, kiegészítő normatív támogatással jár, amihez egy önkormányzat már nem fér hozzá, így csak saját forrásokból tudja kiegészíteni az intézmények működési költségeit. Sőt, az egyház emellett nem tesz hozzá pluszkapacitást és -szolgáltatást sem a rendszerhez, mert meglévő intézményeket vesz át.
Egyértelmű, hogy az idősellátás fenntartáshoz több állami beavatkozás kellene, ami alatt értem a többletfinanszírozást és a kapacitásbővítést is. Úgy tűnik, hogy az állam mégis kihátrál, ahelyett, hogy élharcosként vetné magát a szociális problémák megoldásába. Egyszerre tapasztaltunk központosítást és egyfajta problémalerázást. És a jelentős munkaerőhiányt még nem is említettük, amely szintén hozzájárul az idősellátásban mára kialakult egyre súlyosabb válsághelyzethez
– vonja le a konklúziót Köves Ferenc.
Köves Ferenc azt szintén egy újabb sürgősen megoldandó problémának látja, hogy az eleve munkaerőhiány sújtotta szociális ellátásban a mind mentálisan, mind fizikailag megterhelő, igazán embert próbáló ápolási feladatokat ötven feletti hölgyek végzik túlnyomó részben. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy az egészségügyi szakdolgozók évek óta zajló többlépcsős bérfejlesztése nem egy szakképzett ápolót csábított át részben az idősellátásból a kórházakba, illetve a szakrendelőkbe. Főleg, hogy ma már egyenesen százezres különbségekről beszélhetünk, hogy mennyivel többet keres egy ápoló az egészségügyben. A KSH-források alapján az egészségügyi és a szociális ellátás feladatait is kevesebben látták el 2021-ben, mint 2020-ban, ezen belül a szociális területen dolgozók száma csökkent nagyobb mértékben, körülbelül 15 százalékkal. Arról viszont nem készült szisztematikus felmérés, hogy mekkora munkaerőhiány tapasztalható az idősellátásban, ahogy arról sem, hogy miként mozog a munkaerő a két ágazat között. Ahhoz képest, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma hivatalosan közel tízszázalékos szakemberhiányt tart számon a teljes szociális ágazatban, egy két-három évvel ezelőtti közérdekű adatigénylés alapján bizonyos szociális intézményekből jelentettek akár ötvenszázalékos szakdolgozóhiányt is.
(Borítókép: Egy gondozó ápol egy lakót az időseknek kialakított otthonban 2020. november 28-án. Fotó: Hugh R Hastings / Getty Images)