Az agglomerációs települések lélekszáma a pandémia miatt ismét gyorsuló növekedésnek indult, és a megváltozott munkavégzési szokások a csatornarendszert is igénybe veszik. Ezt a hatást a szennyvíztisztító telepek fejlesztésével próbálja követni a Fővárosi Vízművek.
A koronavírus szennyvízből történő monitorozását Magyarországon a Nemzeti Népegészségügyi Központ végzi, de a vizsgálandó mintákat a szennyvíztelepek üzemeltetői veszik a telepekre beérkező nyers szennyvízből, majd a kormányhivatalok segítségével juttatják el a népegészségügyi központba – írtuk az Index hasábjain a közelmúltban.
Cikkünkből az is kiderült, hogy
a kommunális szennyvízben számtalan emberi és állati kórokozó jelen van: olyan vírusok például, amelyek a széklettel, vizelettel ürülnek, illetve olyanok, amelyek a tisztálkodással kerülnek a csatornába.
Csakhogy a szennyvíz nagy utat tesz meg addig, amíg a háztartások lefolyóitól ismét a környezetbe kerül, immár megtisztított formában, a víz körforgásának részeként.
A Fővárosi Vízművek a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és öt további, az agglomerációban található szennyvíztisztító üzemeltetőjeként folyamatosan keresi azokat a megoldásokat, amelyek segítségével biztonságosabbá, hatékonyabbá teheti a szolgáltatási területén élők és a környezet védelme szempontjából egyaránt fontos tisztítási folyamatot.
Az agglomerációs települések lélekszámának a pandémia miatt ismét gyorsuló növekedését és a megváltozott munkavégzési szokásoknak, a home office terjedésének a csatornarendszer igénybevételére gyakorolt hatását a telepek fejlesztésével, kapacitásbővítéssel és a legújabb technológiák alkalmazásával próbálja követni a társaság.
A környezetre gyakorolt hatás miatt kiemelten kezelik a tisztított szennyvíz minőségének rendszeres ellenőrzését, a telepek biztonságos üzemeltetése érdekében pedig a befolyó szennyvíz összetételének elemzésére fektetnek nagy hangsúlyt.
Ez a mintavételi és ellenőrzési tevékenység kap most új lendületet hét, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen már kipróbált és jól vizsgázott automata szennyvízmintavevő berendezés telepítésével.
Segítségükkel a tisztítótelepekre befolyó és onnan távozó szennyvíz minőségéről kaphat folyamatos és pontos képet a nap 24 órájában az elemzést végző laboratórium.
A tisztítók befogadóképessége és tisztítási hatásfoka ugyanis legalább annyira függ a szennyvíz minőségétől, összetételétől, mint mennyiségétől.
Ezért is van kiemelt jelentősége a folyamatos monitorozásnak.
Ugyanakkor a napszakokhoz kötött fogyasztói szokásokról kapott részletes információk támpontként szolgálnak az üzemeltetés optimalizálásához, így többek között
az oxigénbevitel intenzitása és a vegyszeradagolás is a mért adatok alapján állítható, illetve módosítható.
Az új berendezéseknek köszönhetően jelentősen nő az üzemeltetés biztonsága és hatékonysága, ami a környezetbe visszajuttatott, tisztított szennyvíz minőségére is hatással van. Emellett a telep terhelésének vizsgálatát szolgáló reprezentatív mintavételnek köszönhetően a fejlesztések is részletes adatsorokra építve, a valós igények figyelembevételével, pontosabban tervezhetők.
(Borítókép: Varga György / MTI)