A Kádár-rendszerben sikeres drámaíró, a rendszerváltozás után meghatározó politikus. A szellemes színpadi szerző énje szinte élete végéig viaskodott a radikális politikai agitátorral. Mindkettőnek van rajongótábora. Tíz éve, 2012. február 4-én hunyt el Csurka István.
Csurka István 1934. március 27-én született Budapesten. Apja Csurka Péter újságíró, anyja Bodnár Erzsébet, öccse Csurka László színművész volt. A békési református gimnáziumban érettségizett. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakos hallgatója volt, többek között Moldova György évfolyamtársaként. 1954-ben jelent meg első írása, két évvel később pedig az első kötete.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, ami miatt fél évre a Kistarcsai Központi Internálótáborba került.
1957 nyarán Raszkolnyikov fedőnéven szervezték be III/III-as ügynöknek. A rendszerváltozás után az elsők között tárta a nyilvánosság elé ügynökmúltját.
Elmondása szerint a beszervezési nyilatkozatot az internálás során, kényszer hatására írta alá, ám soha nem írt jelentést.
Pályafutása kezdetén elsősorban novellákat, forgatókönyveket írt. Enyhén önéletrajzi ihletésű a Miért rosszak a magyar filmek? című filmszatírája (1964), amelynek főszereplője egy filmíró, aki előleget vesz fel egy olyan forgatókönyvért, amely sohasem készül el, de aztán ír egy másikat, amelyre viszont maga sem ismer rá, amikor végre film lesz belőle. Szinte a történet folytatása az Amerikai cigaretta (1978), amelyben egy író nem tudja feldolgozni a sikereit, ezért alámerül a külváros nyomorában, ahol találkozik egy hóbortos utcaseprőpárral.
Színpadi szerzőként a hatvanas-hetvenes években sikert sikerre halmozott. A színházak sorra adták elő a darabjait: Az idő vasfoga (1967); Deficit (1967); Ki lesz a bálanya? (1970); Döglött aknák (1971); Eredeti helyszín (1976); Nagytakarítás (1977); Házmestersirató (1980).
Bohém természete miatt minduntalan megütötte a bokáját. Megtörtént, hogy az írók szigligeti alkotóházában, amikor mélyebben nézett a pohár fenekére, nemcsak zsidó származású barátait sértegette, hanem a világot tönkretevő, szifiliszes kommunista vezetőnek, Leninnek is kijutott a szidalmaiból. A kirohanásból rendőrségi ügy lett. A korabeli anekdota szerint a kulturális élet akkori tótumfaktuma, Aczél György azzal igyekezett tompítani a konfliktus élét, hogy
Csurka egyszer már igazán berúghatna balra is.
Ezzel együtt persze szilenciumra ítélték. Ahogy 1986-ban is, amikor a kisebbségek érdekében való összefogásról szóló, Elfogadhatatlan realitás című esszéje megjelent a New York-i Püski Kiadónál.
1985-ben titkos találkozót tartottak a monorierdői kempingben, ahol a demokratikus ellenzék képviselőin kívül történészek, ötvenhatosok, reformközgazdászok, népi írók mondtak kritikát a rendszerről. A legélénkebb visszhangot Csurka Új magyar önépítés című előadása keltette:
Ma nincs földkérdés. Földje lényegében senkinek sincs. A föld, a vagyon helyébe mára az információ, a kultúra, a szabadidő lépett. Ez az a vagyon, amivel mindenkinek szabadon kellene rendelkeznie, ezt kellene igazságosan, demokratikusan elosztani. Ma viszont információ-nagybirtokosok vannak, és információzsellérek. Meglehet, ez az állapot legalább annyira vészterhes a nemzet jövőjének alakulása szempontjából, mint a földkérdés megoldatlansága volt annak idején.
Az újabb összejövetelt második monori találkozónak szánták, ám nem sikerült megnyerni a részvételre a demokratikus ellenzék képviselőit, akik közül egyedül Konrád György jelent meg, és szólalt fel 1987. szeptember 27-én, a lakiteleki sátor alatt. Csurka ragaszkodott ahhoz, hogy a népfrontos reformkommunista, Pozsgay Imre után rögtön ő szólhasson. Beszédében, amelyben a nemzethalál rémképét is felvetette, a rendszer vér nélküli megváltoztatását tűzte ki célul:
Nincs más lehetőség, mint reformpártinak lenni. Semmi sem volna végzetesebb a magyar jövőre nézve, mint egy vak lázadás, egy program nélküli értelmetlen káoszba süllyedés, mely után az ugyancsak program nélküli durva erőszak következnék, a gátlástalanság felülkerekedésével.
1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapítótagja, majd 1988-tól a párt elnökségi tagja. Az MDF első országos gyűlése előtt, a Hitel 1989. évi 3. számában jelent meg a Kiegyezés – „Most vagy soha”... című tanulmánya, amelyben maró gúnnyal írta:
Ha a dolgok ebben az irányban szabadon mehetnek, akkor előbb-utóbb megalakul a Fiatal Lakástalanok és Lakásigénylők Pártja, a Nyugdíjas Párt, a Milliomosok Pártja, a Párton Belüli Marginálisok Pártja, az Analfabéta Párt, a Volt Ávósok Pártja, a Volt Gebinesek Pártja (ez utóbbi kettő között sok lenne az átfedés, a kettős tagság), a Volt Üldözöttek Pártja és a Volt Üldözöttek Által Üldözöttek Pártja. Szóval sok szép kis párt, amelyek egyébként ma mind benne vannak az egypártban.
Az első szabadon választott parlamentben, 1990. május 2-ától az MDF frakciójában politizált. 1991 decemberétől egy évig a párt alelnöki teendőit is ellátta. Kormánypárti honatya létére folyamatosan ostorozta a koalíciós kormányt és az MDF-et. Szerinte az Antall-kormány óriásit hibázott azzal, hogy folytatta az öröklött adósságok kifizetését.
Azt is nehezményezte, hogy az MDF nem tudott senkit MEGVÉDENI; az emberek félnek, hogy elveszítik az ÁLLÁSUKAT, mert a főnökük ugyanaz maradt, aki azelőtt volt.
Úgy látta, hogy rendkívül rosszul sült el a kárpótlás is, amit az Antall–Tölgyessy-paktum egyenes következményének tartott.
1992 nyarán a magyar államalapítás napjára időzítette a Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című tanulmányát. A Magyar Fórumban megjelent dolgozat alaposan kiverte a biztosítékot.
Antall József először ironikusan úgy reagált a dolgozatra, hogy az csupán Csurka írói munkásságának része, illetve a szerző jószívű ember, aki megsajnálta a többi politikai pártot, ahol konfliktusok vannak, és megmutatta, hogy az MDF-ben is vannak feszültségek. Majd a Newsweek amerikai hírmagazinnak kijelentette:
Csurka egy szókimondó fenegyerek, aki szívesen feszíti pattanásig a húrt, de ő elsősorban író, és legutóbbi tanulmányának is legfőbb célja a közélet felrázása volt, amit sikeresen el is ért.
Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője szerint Csurka népszerű volt, és egyre népszerűbb lett, amikor bántották kívülről.
Golyófogónak jó leszek
– mondta ilyenkor.
Nem az MDF miniszterelnöke, hanem a párt elnöke szeretett volna lenni. 1993 januárjában nem is rejtette véka alá törekvését, amikor felszólalásában értésre adta, hogy szükségesnek tartaná a miniszterelnöki és a pártelnöki tisztség szétválasztását, és ha ilyen döntést hozna az országos gyűlés, akkor megfontolná az indulást az elnöki posztért. Nem így történt. 674:536 arányban alulmaradt Antall Józseffel szemben a párt elnökségéért folytatott küzdelemben.
Nem hagyta annyiban. Pár hónappal később az MDF-en belül megalakította a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoportot. A tagokat azok közül verbuválta, akik nem szavazták meg az ukrán–magyar alapszerződést. Egy füst alatt megalapította a Magyar Út Körök mozgalmat is.
Szervezkedése csak olaj volt a tűzre, mert 1993. június 5-én az MDF Országos Választmánya kizárta a pártból.
A kizárás láthatóan nem érte váratlanul, mert még júniusban a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoport és a Magyar Út Körök bázisán tető alá hozta a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), amelynek egészen haláláig elnöke lett.
A MIÉP, amely 1998-ban bejutott az Országgyűlésbe, ellenezte a NATO-tagságot, az Európai Unióba való belépést, de messzemenőkig támogatta a státustörvényt, amely oktatási-nevelési támogatáshoz juttatta a határon túli magyar iskolák tanulóit, illetve a Magyarországon igénybe vehető kedvezményeket szabályozta, amelyeket a Magyar igazolvány kiváltásával vehettek igénybe a határon túli magyarok.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után részvétét fejezte ki ugyan az áldozatok hozzátartozóinak, de megjegyezte, hogy a terrorcselekmények egyik lehetséges kiváltó oka éppen az Egyesült Államok politikája volt. Ezért sem támogatta a magyar katonák részvételét az Afganisztán elleni hadjáratban. Kezdeményezte viszont Izrael elítélését a palesztinokkal szembeni fellépései miatt. De céltáblája volt Surányi György, a jegybank elnöke is, aki szerinte „idegen érdekeket” szolgált.
A lakiteleki találkozó 20. évfordulóján, 2007-ben élesen bírálta a Gyurcsány-kormányt:
Gyurcsány hatalomra kerülésével maffiás államcsíny történt, mely minden ellenállásra jogot ad. Ha nem szabadulunk meg elnyomóinktól, idegen szívű, idegen megbízású gengsztereink megölnek bennünket, páriák leszünk saját földünkön.
Egy 1992-es interjújában megjósolta a Fidesz politikai jövőjét:
A Fidesznek nem liberális pártként van esélye. Azt ők sem gondolhatják komolyan, hogy a liberalizmusnak esélye van Európában. Nem is alakítottak sehol kormányt. A Fidesz ezalól kivétel, mert rugalmas, mint a gyurma. Mellé, fölé, alá, belé mindent oda lehet rakni, és ez meg is fog történni.
A második Orbán-kormány működéséről már fenntartások nélkül, elismerően beszélt. Úgy vélekedett, hogy a kormány megkezdte egy magyar, nemzeti érdekű politika és egy újszerű együttműködésen – nem egoizmuson, hanem közösségi együttműködésen – alapuló társadalom alapjainak lerakását. Utolsó nyilvános politikai nagygyűlését is 2012 januárjában, Orbán Viktor mellett kiállva tartotta Szegeden.
2012. február 4-én hunyt el Budapesten. Temetésén több ezren búcsúztatták a Fiumei Úti Sírkert '56-os hősök parcellájában.
(Borítókép: Csurka István beszédet mond A Magyar Igazság és Élet Pártja megalakulásának tizedik évfordulóján Budapesten 2003. augusztus 9-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)