Index Vakbarát Hírportál

Megrázó videó került elő a zalaegerszegi rendőrségen bántalmazott hajléktalanról

2022. február 4., péntek 21:34

Nyilvánosságra került a videó, amelyen az látható, hogy bántalmaznak, megszégyenítenek egy hajléktalant. A megdöbbentő jelenetet a rendőrkapitányságon rögzítették egy telefonnal.

Az eset január végén látott napvilágot, a rendőrség már akkor közölte, hogy az ügyben folyik a vizsgálat

Mint kiderült, Varga Leventét még decemberben vitték be a rendőrkapitányságra. Ott két rendőr a kezét hátrabilincselte, egy felmosóvödröt húzott a fejére, majd ezután többször a vödör alá fújtak gázspray-vel, miközben szidalmazták őt. 

Az esetnek több tanúja is volt, köztük olyan is, aki telefonnal videózta a történteket, sőt, a felvételeket utóbb állítólag még az interneten is elküldték másoknak. A Tények stábja most nyilvánosságra hozta az esetről készült videót.

Maga egy év alatt nem lát annyi pénzt, amit én egy hét alatt megkerestem, és nem drogból, de úgy, hogy dolgoztam

– hallható a felvételen az egyik bántalmazótól.

A Tények a felvételt az áldozatnak is megmutatta. Varga Levente elmondta, a helyi kórház sürgősségi osztályáról került a rendőrkapitányságra amiatt, mert állítólag megtámadott egy ápolónőt. Ugyanakkor azt mondta, hogy ő mindebből semmire sem emlékszik, mert valamit beletettek az italába, és ez több órára kiütötte. Arra viszont már emlékszik, ami a rendőrségen történt. 

Fogta, ráhúzta a fejemre a vödröt, befújt gázspray-vel. Úgy hánytam, mint az istennyila tőle

– mondta a férfi, aki eddig maga sem tudott arról, hogy felvétel készült az esetről.

A történtek után a rendőrség belső vizsgálatot indított, a Kaposvári Regionális Ügyészség pedig hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt rendelt el nyomozást, de egyelőre még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként. A Tények által megkérdezett ügyvéd szerint az áldozat kártérítésre is jogosult lehet.

Ha bűnösnek találják a rendőröket, akkor akár 5 évnyi börtönbüntetést is kaphatnak. Úgy tudni, hogy az ügyben érintett két rendőr munkaviszonyát egyelőre nem függesztették fel, és továbbra is a rendőrségen dolgoznak.

Rovatok