Index Vakbarát Hírportál

Alvásriadót fújtak, veszélyben a tinik

2022. február 6., vasárnap 13:38

Súlyos alvásszokások kialakulására figyelmeztet a tinédzserek körében a Magyar Alvás Szövetség.

Míg a gyermekkori alvás szokásokat képesek a szülők kordában tartani, a felnőtt korba történő átmenet időszakában, a már nem gyermek, de még nem felnőtt korukat élő fiatalok körében csökken az alvásra fordított idő – olvasható a szövetség MTI-nek eljuttatott közleményében.

Mint írják, orvosi intézetüknek, a Budapesti Alvásközpontnak a tapasztalatai alapján számos tinédzser jóval kevesebbet alszik, mint amennyire szükség lenne. A nemzetközi ajánlások, így a National Sleep Foundation és az American Academy of Sleep Medicine szerint ennek a korosztálynak naponta 8–10 óra pihentető alvásra van szükségük az egészségük megőrzése érdekében.

Az alváshiány álmossághoz, figyelemhiányhoz vezet, és befolyásolja a tanulmányi teljesítményt. A tinédzserek nem megfelelő alvása összefüggésbe hozható a depresszió és a viselkedési problémák, valamint a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásának a fokozott kockázatával, és negatív hatással van a sportteljesítményre is

– írják, hozzátéve, hogy ez részben a cirkadián ritmusuk természetes eltolódásának köszönhető, ami megnehezíti számukra a 23 óra előtti elalvást.Természetes hajlamuk van arra, hogy késő éjszaka fent maradjanak, és reggel tovább aludjanak. Az alvásproblémákhoz hozzájáruló egyéb tényezők közé tartozik a korai iskolakezdés, a házi feladatok és délutáni kötelezettségek megnövekedett terhelése, a mozgalmas társasági élet, és az elektronikus eszközök túlzott használata – tették hozzá.

Rovatok