Index Vakbarát Hírportál

Soltész Miklós: Szükség van a keresztény emberek összefogására, amely az értékeket megvédi

2022. február 6., vasárnap 06:42

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a kereszténység védelméről és az ezzel összefüggő templomok és iskolák felújításáról beszélt a megújult ciszterci Nepomuki Szent János-plébániatemplom avató szentmiséjét követően.

A politikus kiemelte, hogy közel 200 éves a ciszterci jelenlét a városban, és az apátok olyan embereket neveltek ki, mint Klebelsberg Kunó, Ybl Miklós, Vajda János, Vörösmarty Mihály vagy Weöres Sándor. Rajtuk kívül is sok ezer fiatalt tanítottak az elmúlt évszázadokban, így teljesen természetes volt a kormány számára, hogy hálából viszonozta ezt a ciszterci templom és iskola felújításának támogatásával.

Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára, a város fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a mostani ünnepnek jelentése van, miszerint „erős a közösségünk, az erős közösség pedig megfogadta az intést, s megvédte a templomot és az iskolát”. Ezen felül kitért arra is, hogy a Székesfehérváron működő, felújítás, bővítés alatt álló Ciszterci Szent István Gimnázium bokrétaünnepét hamarosan megtartják, vagyis lesz még lehetőség megköszönni a rend nevelő munkáját, tanító tevékenységét.

Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke áldotta meg az épületet. Beszédében rámutatott: egész Székesfehérvár örül, hogy ez a nap elérkezett, hiszen egy különleges értéket képviselő templom felújításának újabb állomása ért véget.

A szentmisét celebráló Bérczi Bernát zirci apát közölte, hogy a beruházás során a templomot szerkezetileg megerősítették, megtörtént a tetőfelújítás, a héjazat és a bádogozás cseréje, a teljes elektromos hálózat és a fűtési rendszer felújítása, továbbá részben restaurálás történt a belső térben. 

(via MTI)

Rovatok