Index Vakbarát Hírportál

Magára költötte a rábízott gyerekek pénzét a nógrádi intézményvezető

2022. február 8., kedd 13:33

Nem tudott elszámolni egy 36 éves gyermekvédelmi intézményvezető a gyermekotthon általa kezelt, a gyermekek ellátását biztosító összeggel, valamint az utógondozott gyerekek apanázsával, ezért vádat emelt ellene a Balassagyarmati Járási Ügyészség.

A nevelőnő vezetőként dolgozott két Nógrád megyei gyermekotthonban is, ő gazdálkodott a gyermekek ellátását biztosító pénzösszeggel.

Az ügyészség sajtóközleménye szerint 2018 márciusa és áprilisa között közel másfél millió forint volt rábízva, amelyet a gyermekotthon működésének biztosítására kellett volna fordítania. Az ellátmány jelentős része bankszámlára érkezett, amelyről a kezelésében álló bankkártyával csaknem 850 ezer forintot vett fel, azt azonban a nevelésében álló gyermekek ellátása helyett magára költötte.

A nő feladata volt az is, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatalok utógondozásával járó pénzügyeket intézze. Azonban 2017-ben ennek a kötelezettségének nem tett eleget öt fiatal esetében: nem fizette be az előírt havi összeget, és a sértettek felé sem számolt el vele. A pénzt magára költötte, így a fiataloknak közel 150 ezer forint kárt okozott.

A nő magánál tartotta az egyik utógondozott bankkártyáját és a hozzá tartozó PIN-kódot is. 2017 novembere és 2018 januárja között többször készpénzt vett fel róla. Ezenkívül fizetett is a kártyával, így a fiatal megtakarításából 780 ezer forintot élt fel.

Az ügyészség a büntetlen előéletű nő ellen sikkasztás miatt emelt vádat, és felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott. Továbbá kérte, hogy a volt intézményvezetőt a próbaidő idejére a bíróság helyezze pártfogó-felügyelet alá, és kötelezze az okozott károk megtérítésére.

Ha a nő az előkészítő ülésen elismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 8 hónap, végrehajtásában öt évre felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz.

Rovatok