Index Vakbarát Hírportál

Felcsöngettek a dílerhez, a nyomozó nyitott ajtót

2022. február 9., szerda 21:18

Négy ügyfélnek akart kábítószert eladni lakásán egy terjesztő, amikor a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály és a Tatabányai Rendőrkapitányság nyomozói tetten érték.

A 35 éves férfi lakásán házkutatást is tartottak a rendőrök, akik többek között kábítószergyanús zöld növényi származékot, kristályos port és kábítószer-fogyasztáshoz használható eszközöket találtak, valamint készpénzt is lefoglaltak.

Még tartott a helyszíni szemle a lakásban, amikor két újabb ügyfél jelentkezett „a szokásos anyagért”.

A vásárlóknak a felderítő osztály nyomozója nyitott ajtót. A fogyasztók annak ellenére csöngettek be, hogy a ház körül több rendőrautó is volt, a lakásban pedig rendőrök várták őket.

A nap végére nyolc fogyasztót is előállított a rendőrség a díler mellett a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ellenük kábítószer-birtoklás vétsége miatt indult eljárás.

A terjesztőt kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt vették őrizetbe, majd kezdeményezték a letartóztatását – közölte a rendőrség.

Rovatok