Index Vakbarát Hírportál

Megjelent a rendelet, már a boltokban is lehet gyorstesztet árulni

2022. február 9., szerda 07:27

Megjelent egy rendelet a Magyar Közlöny kedd esti számában, amely engedélyezte a gyorstesztek árusítását a kiskereskedelemben.

Az ügy előzménye, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2021 decemberében piaci vizsgálatot indított a tesztekkel kapcsolatban. Ezután januárban azt írták, hogy több, a piaci versenyt serkentő javaslatot is megfogalmaztak a tesztekkel kapcsolatban. Többek közt azt is ajánlották, hogy

a gyorstesztek értékesítését engedélyezzék a kiskereskedelmi láncoknál, a drogériákban és a benzinkutakon. 

Ennek köszönhetően nemcsak több helyen lehetne kapni antigénteszteket, de az értékesítés földrajzi lefedettsége és elérhetősége is javulna, így a fogyasztók versenyképesebb árakkal találkozhatnának – tették hozzá akkor.

Most alighanem a GVH javaslatát figyelembe véve adott ki a kormány egy rendeletet, amellyel engedélyezték a tesztek árusítását. Ebben azt írták, hogy most már olyan vállalkozások is árulhatják ezeket, amelyek a gyógyszerforgalmazási törvény (Gyftv) szerint nem rendelkeznek gyógyszertári működési engedéllyel. 

Hozzátették: a tesztek árusítását e vállalkozásoknak is „a  gyártó által rendelkezésre bocsátott tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően” kell végezniük. A rendelet egészen addig érvényben marad, amíg a veszélyhelyzet véget nem ér. 

A Gazdasági Versenyhivatal egyébként korábban azt is leírta, hogy a magyarok drágábban vásárolhatják meg itthon a teszteket, mint a szomszédos országokban és más európai uniós tagállamokban. Hozzátették azt, hogy ha a teszteket több helyen árulnák, akkor nemcsak a földrajzi lefedettségük, elérhetőségük javulhat, hanem a nagyobb verseny miatt a fogyasztók is olcsóbban juthatnak majd hozzá a gyorstesztekhez.

(via Magyar Közlöny)

(Borítókép: Egészségügyi dolgozó mintát cseppent egy antigéngyorsteszt paneljére 2021. január 16-án. Fotó: Varga György / MTI)

Rovatok