Index Vakbarát Hírportál

Négy órán belül kétszer is ittas vezetésen kaptak egy 66 éves férfit Balassagyarmaton

2022. február 9., szerda 09:56 | aznap frissítve

Először november 13-án este bukott meg az érsekvadkerti lakos az alkoholteszten, majd másnap hajnali 2-kor is, de ekkor már jogosítványa sem volt, amikor a rendőrök ismét igazoltatták.

Az elkövető a két cselekménye között nem józanodott ki, ezért a Balassagyarmati Járási Ügyészség egyrendbeli ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, melyben indítványozta, hogy a bíróság ítélje pénzbüntetésre és tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. 

Az ügyészség szerint azt, hogy kétszer is vezetett, a bíróságnak nyomatékos súlyosító körülményként kell értékelnie, ráadásul szabálysértési eljárás is indult a férfi ellen, mivel a második alkalommal jogosítvány nélkül vezetett. 

A vád szerint a férfi 2021. november 13-án, 22 órakor Balassagyarmaton ittasan vezette autóját, amikor a rendőrök tetten érték. Előállították a rendőrkapitányságra, ahol a légalkoholmérő-vizsgálat eredménye igazolta az ittasságát, ezért vezetői engedélyét elvették, majd 23 órakor szabadon bocsátották. A férfi másnap hajnali 2 óra körül, immár jogosítvány nélkül újra a volán mögé ült, de Balassagyarmat belvárosában ismét fennakadt a rendőri ellenőrzésen.

(via Nógrád Megyei Főügyészség)

Rovatok