Index Vakbarát Hírportál

Egyetemi sportolóktól kérne egy kis munkát a Gattyán-párt alelnöke

2022. február 11., péntek 12:29 | aznap frissítve

Gattyán György pártjának, a Megoldás Mozgalomnak az alelnöke, Huszár Viktor rengeteget tett a bajnokság fejlődéséért, most pedig a benne részt vevő csapatkapitányok segítségét kéri.

Ez derül ki abból az üzenetből, melyet a BME kispályás labdarúgó-bajnokságon részt vevők listájára küldtek ki annak szervezői. Kérdésünkre az egyikük azt mondta, hogy nem pénzzel segítette Huszár az említett egyetemi bajnokságot, hanem csak aktívan részt vett benne. Azt nem mondta el, hogy hány címre küldték ki a felhívást, és hányan jelentkeztek, helyette Huszár Viktorhoz irányított.

A szerkesztőségünkhöz eljutott üzenetben mindenesetre az áll, hogy február 14. és 20. között nyolcórás munkalehetőséget kínál ajánlások gyűjtésére. Ennek némileg ellentmondva azt is kiemelik, hogy továbbra is igyekeznek pártatlanok maradni, és nem részt venni a politikában.

Huszár Viktorról korábban azt írta a Válasz Online, hogy a milliárdos Rahimkulov család képviseletében tárgyalt a Fővárosi Önkormányzattal a Váci úti új Láng-negyed felépítésének ügyében, állandó lakcíme pedig a hazai elit luxustársasháza, az Elysiummá alakított rózsadombi volt SZOT-szállóban van. 

Rovatok