A XIX. század első felének lánglelkű vízépítő mérnöke, a Magyar Tudományos Akadémia első mérnök tagja volt. Élete során vízszabályozások egész sorát hajtotta végre, a Balaton megmentőjének is nevezik. Megújította a magyar műszaki nyelvet. Neki köszönhetjük például a szög, gyakorlat, hossz, táv, méret, terület, térség, ágazat, láthatár, átmérő és síkság szavainkat. Beszédes József 235 évvel ezelőtt, 1787. február 12-én született.
Beszédes József 1787. február 12-én született a vajdasági Magyarkanizsán. Édesapja, Beszédes Mátyás hétgyermekes, szántóvető parasztember volt, aki írástudatlansága ellenére több mint egy évtizeden át bíró volt egy felerészben szerbek lakta községben. Harmadik szülött gyermeke, József négy hónap alatt végezte el az elemi iskola két legfelsőbb osztályát, és amikor kisdiák volt a szegedi algimnáziumban, csak úgy tanulhatott, hogy favágással, kályhafűtéssel, az iskola seprésével kereste meg kenyerét. Az algimnázium elvégzése után a temesvári főgimnáziumba ment. Anyja kívánságának eleget téve kispapnak állt be, csakhogy az egri érseki papnevelő intézetben hamar ráeszmélt, hogy nem neki való a papi pálya. Ezért 1806-tól Pesten mérnöki és mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, majd 1810-ben letette a mérnöki szigorlatokat.
Podmaniczky József királyi biztos a tehetséges fiatalemberre bízta a Sárvíz-szabályozási térkép elkészítését, ezért 1811-ben mérnöknek nevezte ki. Aztán 1813-ban a Mérnöki Intézettől hivatalosan is megkapta az oklevelet. 1814-ben Eszterházy Károly gróf uradalmi mérnöke lett. Ekkor készítette el a Sárvíz rendezésére vonatkozó végleges tervét, amelynek eredményeként az eliszaposodott folyóból közlekedésre és öntözésre is alkalmas, 176 kilométer hosszú, szabályozott, csatornázott folyó lett. A Sárvíz hőse egy csapásra országszerte híres emberré vált.
A vízszabályozáson túl vízerő-hasznosítással és az akkortájt sok gondot jelentő malomkérdés megoldásával is foglalkozott.
A korábbi állapotokra ugyanis az volt a jellemző, hogy a csekély esésű vízfolyásokra telepített ősi gátasmalmok gyakran árvizet okoztak. Ezért a malmokat vízosztóépülettel külön szabályozott csatornára telepítette, így azok állandó vízadagolás mellett egyenletesen végezték a vízerő-hasznosítást, és a folyó főágában sem jelentettek árvízveszélyt.
1819-ben mindemellett megszerezte a szépművészeti és filozófiai doktorátust is. Ezzel a címével azonban sohasem élt.
Életének egyik fő műve a Sárvíz, a Sió és a Kapos menti mocsarak kiszárítása volt. Tervet dolgozott ki a Balaton vízszintjének leszállítására. A munkálatokról a Sárvíz folyót szabályozó csatornák és töltések fenntartásáról és javításáról hozott 1827. évi 33. törvénycikk így írt:
Mivel a Sió és Kapos folyóknak, valamint a Balaton tavának tervbe vett szabályozása a Sárvíz folyónak már befejezett szabályozásával szoros kapcsolatban áll, hogy egyrészről a Balaton kifolyása könnyíttessék, és a vizek szabadabb lefolyásának előmozdítása által a hátul fekvő vidékek az elárasztások ellen védve legyenek, másrészről pedig a levezetőcsatornák által a lápok és mocsarak kiszáríttassanak: a nevezett Sió és Kapos folyók, valamint a Balaton tava szabályozására legmagasabban kirendelt királyi biztosság folytassa és a törvény értelmében fejezze be munkáját.
1832 nyarán fogott hozzá a törvénycikkben foglaltak megvalósításához. Először is a Balaton, a Sió és a Kapos folyók mocsaras területeinek vízrajzi felvételére és az érintett vármegyék által viselendő költségek megállapítására volt szükség.
A Balaton körüli munkálatokat a királyi biztosság és a vármegyék uradalmainak mérnökeivel közösen hajtották végre.
1833. augusztus 4-én kelt levelében tájékoztatta Deák Antal táblabírót, a balatoni bizottság elnökét a munka közelgő befejezéséről. Ebből kiderül, hogy földmérők dolgoztak Siófoktól Berényig, illetve Alsóörstől Badacsonyig. Minden napra hat embert kért a méréshez, továbbá két-két halászhajót és lovas kocsit a királyi biztossági földmérő és szerszámai hordozására.
A Sárvíz, a Sió és a Kapos szabályozása következtében 352 kilométer hosszú csatorna épült meg, 80 ezer hektár mocsaras terület szabadult fel, míg a Balaton vízszintjének leszállításával további 12 ezer hektár vált megművelhetővé.
Széchenyi István folyószabályozási programjának egyik sarkalatos pontja volt a Duna vaskapui szakasza. Ezért 1830-ban Beszédes Józseffel és még néhány szakemberrel Pesttől a Fekete-tengerig hajózott, hogy a helyszínen ismerkedjenek meg a hajózási akadályokkal, a tervezett szabályozás módjaival és lehetőségeivel. A több hónapig tartó utazás folyamán sok tapasztalati anyag gyűlt össze, és ezt a későbbi szabályozás alkalmával felhasználták. Széchenyi kezdeményezésére az országgyűlés elfogadta a Dunát a Tiszával összekötő csatornáról szóló 1840. évi XXXVIII. törvénycikket. Bár a kivitelezésre egy részvénytársaság alakult, a tervet ért támadások miatt a tőke megvonta támogatását, így a csatorna építése lekerült a napirendről.
Az Al-Duna szabályozásával kapcsolatos nézetei miatt vitába szállt vele a korszak másik nagy vízépítő mérnöke, Vásárhelyi Pál is,
aki a precíz mérnöki megfogalmazást, az elképzelések konkrét kiindulási adatait, a tudomány matematikai alapjait kérte számon kollégáján. A vitában ő húzta a rövidebbet. Ennek következményeként is a folyószabályozások kapcsán sokáig csak Vásárhelyi Pál és Széchenyi István nevét emlegették.
Pedig igazi reneszánsz ember volt, akit nagy fantáziával áldott meg a sors. Munkásságát a folyók szabályozása és a víz erejének gazdasági hasznosítása határozta meg. Egyik tanulmányában országos csatornahálózat kiépítését szorgalmazta, amely egyszerre szolgálja a lecsapolást, az öntözést, az erőművek hajtását és a hajózást.
A folyó jövedelmezni tartozik rendeltetése szerint mesterséges öntözés, hajózás, faúsztatás és gép-machina hajtása által.
Saját korát messze megelőzve vetette fel a véderdők szerepét is:
Ha minden gazda egy nagy darab, például szállásföldjét, egy-két vagy három sor fával, a nagyobb birtokos jószága külső határait tíz-húsz vagy harminc öl széles, két árok közé foglalt szeletföldben körülültetné [...] mily tömeg fa termesztetnék évenként [...] holott mostan nyáron a tikkasztó forróság, árnyék nélkül esztendőn át a süvöltő szelek akadály nélkül a föld utolsó csepp zsírját kicsigázzák. A fávali körülültetéssel ezer elemi állapot sújtása mérsékeltetnék.
Élete során vízszabályozások egész sorozatát hajtotta végre Tolna, Komárom, Veszprém, Vas megyében. Foglalkoztatták a Hanság és a Rába tervei, a Sebes-Körös, a Berettyó szabályozása, csatornarendszert tervezett a Tisza, a Bodrog, az Ung és a Latorca szabályozására, kidolgozta a Duna–Dráva-csatorna tervezetét. Arad megyében a tervei alapján építették meg a 92 kilométer hosszú Nádormalom-csatornát, de fejébe vette a Graz és Kolozsvár közötti hajózható csatorna tervét is.
Számos terve papíron maradt, mert a vasútépítés háttérbe szorította a vízi közlekedést. Így a korszak egyik legtehetségesebb vízépítő mérnöke kénytelen volt átszegődni a vasútépítéshez: ő vezette a Bécs–Pest-vasútvonal építését, és ő készítette el a Pest–Kolozsvár közötti vasútvonal terveit is.
Értekezései megújították a magyar műszaki nyelvet.
Kevesen tudják, hogy neki köszönhetjük többek között a szög, szögszár, tompaszög, szérű, gyakorlat, hossz, táv, méret, terület, térség, ágazat, láthatár, átmérő, sugár, köb, síkság, bukógát és bolthajtás szavakat.
Beszédes József 1852. február 28-án hunyt el Dunaföldváron, hátrahagyva özvegyét és hét élő gyermekét. Emlékét Dunaföldváron a közúti híd és egy szoborkompozíció őrzi. Síremlékét 1897-ben állíttatta a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet. A hazai vízitársulati mozgalom legmagasabb szakmai kitüntetése a róla elnevezett Beszédes József-díj.
(Borítókép: A Kisfaludy gőzhajó Balatonfüred előtt. A rendszeres hajójárat 1847. március 10-én indult el. Fotó: Wikipédia)