Kollégáival nagy vihart kavartak, amikor leleplezve a sérelemtudományokban uralkodó állapotokat, kamucikkeket jelentettek meg tudományosként számontartott folyóiratokban. Első cikkpróbálkozásuk címe: A koncepcionális pénisz mint társadalmi konstrukció. Hogy jutott eszükbe ez a téma?

Eredetileg arról publikáltunk volna, hogy minden burgonya szexista, de valaki már írt erről. Nem viccelek! Rákerestünk a szexista burgonyákra, és számos találatot kaptunk a témában, ezért más ötlet után kellett néznünk. A posztmodern woke-ideológiában gyakorlatilag mindent konstrukciónak tartanak. Nem fogadják el a biológiát és tagadják az evolúció tényeit. Ezért arra gondoltunk, ha minden csak konstrukció, miért ne lehetne a pénisz is az. Megírtuk tehát, hogy a pénisz egy konstrukció, és hozzátettünk mindenféle marhaságot, például kapcsolatba hoztuk mindezt a klímaváltozással.

Mennyire volt nehéz megjelentetniük az írásaikat?

Tíz hónap alatt mintegy húsz dolgozatot írtunk, mire a Wall Street Journal leleplezett bennünket. De ekkorra már hét cikkünket kiadták vagy elfogadták egyes folyóiratok. Idővel egyre jobbak lettünk, így biztos, hogy lett volna még számos cikkünk, ami megjelenik.

Mégis hogyan kell elképzelni a publikálási folyamatot egy ilyen folyóiratnál? Hogy mehettek át a szerkesztési procedúrán olyan anyagok, amelyek totális blöffök voltak?

A folyamat úgy zajlott, hogy beadtuk a cikkünket folyóiratokhoz, amelyeknek a tartalma eleve egyértelműen romlott volt. Olyan folyóiratoknak küldtük el a cikkeket, amelyek a faji, a gender- és a szexuális identitással foglalkoznak. Három lehetséges módon szokták kezelni a cikkeket a tudományos folyóiratok. Elvileg előfordulhat, hogy egyből elfogadnak egy anyagot, de ilyen szinte soha nem történik. Van, hogy egyből elutasítják valamilyen indokkal a cikket, és előfordul, hogy revízióval fogadják el. Ilyenkor a szerző visszakapja a szerkesztő jegyzeteit és javaslatait, amelyek alapján még dolgoznia kell az anyagon.

Tudna példát mondani arra, mit javasoltak a szerkesztők?

Például azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a férfiak miért nem szeretik, ha análisan közelednek hozzájuk, a szerkesztő azt javasolta, hogy ennek az lehet az oka, hogy a férfiak transzfóbok. Mi erre nem is gondoltunk volna magunktól, de ezek után gyorsan beleírtuk a cikkbe.

Viccnek nyilván jó volt, amit csináltak, de…

Nem nevezném viccnek, amit csináltunk. Mi teljesen komolyan gondoltuk mindezt, mert csak így volt lehetőségünk megmutatni, hogy mennyire megromlottak bizonyos tudományterületek. Előtte éveken keresztül igyekeztünk felhívni a figyelmet ezekre a problémákra, de senki nem figyelt ránk.

Az biztos, hogy az akciójukkal sikerült felhívniuk a figyelmet a problémára. De mit gondol, mit lehetne tenni ellene?

Úgy látom, egy új kultúrharc bontakozik ki. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk új intézményeket létrehozni. Én most az Austin Egyetemen dolgozom. Ez egy olyan egyetem, amely elkötelezett a szólásszabadság és a kutatás szabadsága mellett.

Ezért én most arra törekszem, hogy a woke-kifejezéseket lefordítsam az emberek számára, hogy tudják, mit értenek alatta ennek az ideológiának a képviselői. Emellett alapítottam egy nonprofit szervezetet, és mindenhova elmegyek, hogy felhívjam a társadalom figyelmét arra, mi zajlik az oktatási intézményekben, és hogyan tudnánk mindettől megszabadulni.

Lát reális esélyt arra, hogy legyőzzék a woke-ideológia terjesztőit? Ők vannak ugyanis jobb pozícióban az amerikai akadémiai világban, nem önök.

Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a woke-kultúra el fog tűnni, mert egyre inkább kiderül, hogy fenntarthatatlan. Egy teljesen új infrastruktúra létrehozása kell a fenntartásához. Miként a kommunizmus esetében, úgy a woke-ideológia esetében is teljes apparátust kell fenntartani, hogy megbüntethessék azokat, akik eltérnek a fősodortól. Nálunk, Amerikában az egyetemi szervezetrendszer egész ágazatai erre szerveződnek. Ki a fene akarna így élni? Képzelje csak el, ha egy professzor mond valamit, ami nem tetszik valakiknek, névtelen bejelentést tehetnek, ami egészen a rendőrségig megy el. Ez zajlik ma az amerikai egyetemeken. Bizonyára ön sem szeretné, ha olyan dolgok miatt lehetetlenítenék el, amiket fiatalkorában, akár tinédzserként írt vagy mondott. Azért vagyok biztos abban, hogy ez az ideológia el fog tűnni, mert ahhoz, hogy fenntartsa magát, újabb és újabb ellenségeket kell kreálnia. Sőt egy idő után már a jogrendszerbe is meg kell próbálnia behatolni. Az emberek utálják mindezt.

Nem túl optimista? Egyelőre nem önöknek áll a zászló. Nem könnyű példát találni arra, hogy megálljt parancsoltak volna valamilyen ügyben a progresszió előretörésének Amerikában.

Nézze meg Glenn Youngkin kormányzó győzelmét Virginiában. Az embereknek elegük lett abból, hogy rasszista tanokat, kritikai fajelméletet tanítanak az iskolában a gyerekeiknek, és megválasztottak egy republikánust, aki azt ígérte, hogy véget vet ennek. Pedig egy évvel korábban a demokrata Joe Biden simán megnyerte Virginiában a választást.

Mi a jellemzője az önök által sérelemtudományoknak nevezett diszciplínáknak, mennyiben mások a keretek ezeknél, mint a hagyományos tudományterületek esetében?

Nézze, szerintem is fontos a faji, nemi vagy szexuális identitás elfogulatlan vizsgálata. A transzneműséget is meg kell értenünk. Ugyanakkor a lehető legszigorúbb tudományos módszereket kell alkalmaznunk mindehhez.

Van például egy folyóirat, amely az elhízásról ír, de nincs benne semmi a cukorbetegségről vagy az egészséges táplálkozásról, mindössze a kövérség elfogadásáról írnak. A posztmodernek mindent csak narratívának tekintenek, és azt látni, hogy az emberek csak olyasmiről írnak ezekben a folyóiratokban, amit eleve igaznak gondolnak. Pedig a tudomány nem vicc. Az én édesanyám például cukorbetegség szövődményeiben halt meg.

Nemrég a kanadai pszichológus, Jordan B. Peterson otthagyta a Torontói Egyetemet, mert szerinte a a sokszínűség, az inkluzivitás és az egyenlőség kvótáival tönkreteszik az intézményt. Ön szerint mekkora probléma ez a jelenség? Nem túloz Peterson?

Az egyetemeknek az igazság felé vezető utat kellene megvilágítaniuk. Ezzel szemben az én volt egyetememnek az elnöke például nemrég azt mondta, hogy az egyetem elsődleges célja a faji igazságosság elérése. Egy olyan egyetemről van szó, ahol elbocsátások vannak, akkora adósságba verte magát az intézmény. Mégsem a pénzügyi stabilitást, nem a tudományos kutatást és még csak nem is az oktatási kiválóságot emelte ki, hanem a faj igazságosságot. Szerintem már ebből a példából meg lehet érteni a problémát.

Jordan Peterson cikke elképesztően fontos írás, ami jól mutatja be ezt a problémát. Az a mód, ahogy a professzorok gondolkoznak az egyetemi karrierjükről, nem segíti a hallgatókat az igazság megértésében. Nem mutatják be az érem mindkét oldalát. Én például tartottam egy kurzust a tudományokról, amelyre meghívtam olyanokat, akik más nézeteket vallottak, mint én. Eljött például előadást tartani a laposföld-hívők egyik legmeghatározóbb figurája, és a diákok tisztelettudóan, értelmesen kérdezhették őt és vitázhattak vele. Én magam ateista vagyok, de meghívtam prominens keresztény gondolkodókat a kurzusom keretében. Az amerikai egyetemeken ez ma már alig fordul elő. Nem az igazság feltárására törekszenek, hanem imamalom-szerűen egy ideológiát mantráznak, és nem lehet eltérni ettől a domináns ideológiától.

Ezek szerint az intellektuális, ideológiai sokszínűséget hiányolja az egyetemekről?

Szókratész szerint az emberek nem vágynak arra, amiről azt gondolják, hogy nem hiányzik nekik. Ha például ön nem gondolja, hogy nagyobb bicepszre lenne szüksége, akkor nem is fog vágyni rá. Ezek az emberek nem gondolják, hogy ne találták volna már meg az igazságot, ezért nem is akarnak más véleményeket meghallgatni. Valójában nem akarnak intellektuális sokszínűséget, és csupa olyan kollégát vesznek föl, aki hozzájuk hasonlóan gondolkozik.

Peterson szerint teljesen megbénítja az egyetemi világot a woke-ideológia. Mit gondol, mennyire súlyos a helyzet? Nem csak néhány liberális egyetem bizonyos szakjai érintettek? Sokan mintha kicsit mintha apokaliptikusan közelítenék meg ezt a kérdést.

Hamarosan megjelenik Mike Nayna filmje, amely a YouTube-on ingyen hozzáférhető lesz. Ebből is kiderül, hogy az egyetemeken keresztül teljesen behatoltak a fiatalok gondolkodásába. Ideológiai fanatikusok tanítanak az intézményekben. Képzelje csak el, ha bemegyek úgy etikakurzust tartani, hogy azt gondolom, ismerem az összes helyes választ, és elkezdem a hallgatókat vizsgáztatni, lepontozva őket, ha olyan választ mondanak, amivel nem értek egyet. Ez történik ma. És mindezt ráadásul olyan emberek csinálják, akiknek örökös kinevezésük van.

Ha valaki létrehozna egy ultraortodox keresztény egyetemet, oda én nem mehetnék be, hogy olyan dolgokat tanítsak, amikkel megkérdőjelezem Jézus tanítását. Ugyanez a helyzet a mi egyetemeinken, csak a Portlandi Állami Egyetemen például éppen a faji igazságosságot tették meg tabutémának, és igazhitűként kitartanak az álláspontjuk mellett. Ráadásul a résztvevők mindezért még jelentős anyagi javadalmazásban is részesülnek. Katasztrofális a helyzet. Egy civilizációs összeomlásnak vagyunk a tanúi, ami ellen nemigen lehet mit tenni. Gondoljon csak bele, hogy fog tudni például egy ilyen társadalom versenyezni Kínával?

Magyarországon hamarosan arról lesz népszavazás, beengedjék-e az NGO-kat szexuális témájú foglalkozást tartani az iskolákba. Ön az amerikai helyzetet ismerve lát ebben veszélyt?

Szeretném leszögezni, hogy száz százalékig úgy gondolom, hogy ha valaki homoszexuális, az nem az én dolgom, és ebbe az államnak sincs semmi beleszólása. Minden felnőtt ember úgy éli az életét, ahogy szeretné. Azt is gondolom, hogy ha egy 18 év feletti ember szeretné megváltoztatni a nemét, akkor megteheti. Szerintem azt a kérdést kell feltenniük maguknak, mi a célja a közoktatási rendszernek. Kell-e tanítani a szexualitás technikai vagy erkölcsi kérdéseiről a diákokat vagy legyen-e szó a tananyagban a szexuális kisebbségek elfogadásáról? Én azonban nem tudok erről mit mondani, mert nem ismerem a magyarországi helyzetet.

Nem is arra kérem, hogy adjon tanácsot a magyar választóknak. Idehaza az egyik oldal azzal érvel, hogy egy marginális, külföldön sem jelentős problémáról van szó, míg a másik álláspont szerint valós a veszélye annak, hogy a genderideológia hatására elharapóznak a dolgok, és bevett gyakorlat lesz például a fiatalkorúak nemváltása. Az lenne a kérdés, hogy az amerikai tapasztalatok szerint kell-e ettől tartani.

Erre a kérdésre egyértelműen tudok válaszolni. Az ilyen dolgok pillanatok alatt elszabadulnak és kezelhetetlenné válnak. Amikor én középiskolás voltam, alapvető szexuális felvilágosítás volt az iskolában. Elmondták nekünk, hogy mi a szex és hogyan lehet védekezni a nemi betegségek ellen. Úgy gondolom, hogy erre szükség is van.

Az emberek elveszítették a bizalmat a társadalmi intézményekben. Habermas ezt legitimitáskrízisnek nevezi, ami részben azért is van, mert olyan dolgokat, mint a szexuális felvilágosítás az iskolában, ma már van, hogy megrontott szakirodalom alapján végzik, és már nemcsak a szükséges felvilágosítást történik meg, hanem olyan erkölcsi következtetéseket csempésznek a tananyagba, amelyeket az egyetemi világon keresztül tettek elfogadottá, és mára úgy tanítják mindezt, mintha az igazság lenne, pedig nem igaz.

Mégis hogyan zajlik ez a folyamat? Miként lehet furcsa bölcsészkari elméletekből idővel iskolai tananyag?

Bret Weinstein barátom után – és ezt gondolatok átmosásnak nevezem – a pénzmosás mintájára. Nemrég a Wall Street Journalban írtam erről egy cikket. Képzeljük el, hogy ön előáll egy ötlettel, miszerint mindenkinek piros zoknit kell viselnie. Nekem is megtetszik ez az elképzelés, és létrehozunk egy folyóiratot, amely minden szempontból úgy épül fel, mint egy valódi tudományos folyóirat, csak annak a témának szenteljük, hogy mindenki viseljen piros zoknit. Miként a pénzmosásnál a bűnözésből szerzett pénzt egyes cégeken keresztül tisztára mossák, úgy mi ezen a folyóiraton keresztül mossuk át az ötletünket.

Tudna konkrét amerikai példát mondani arra, hogyan történik mindez?

A tudományos folyóiratoknak ideológiamentesnek kellene lenniük. Az lenne a szerepük, hogy olyan következtetéseket lehessen levonni, amelyeket a tudományos szakma alaposan mérlegelt és elfogadott. Ha mi csupa olyan ember cikkeit jelentetjük meg, akinek a piros zokni a mániája, akkor nem bizonyítottunk be semmit, csak az ideológiánkat  sulykoljuk.

Az állítólagos szakirodalomra mutogatnak, hogy igazolják azokat a következtetéseket, amelyekkel már eleve egyetértenek, ezután pedig intézményesítik az elképzeléseiket. Amint pedig ez megtörtént, mindennek vége.

Az egyetemi szféra egészét áthatja akkor már Amerikában ez az ideológia? Nem csak néhány liberális egyetem bizonyos szakjai érintettek?

Igen, mindenütt jelen van már a woke-ideológia. A korábbi kérdésére visszautalva el kell mondanom, hogy a genderideológia esetében ugyanerről van szó. Olyan ez, mint a trójai fa ló. Ha egyszer beengedik az oktatásba, akkor vége, soha nem tudnak tőle megszabadulni. Nem lehet mit tenni ellene. Annak, ami nálunk, Amerikában történt, az is fontos vetülete volt, hogy a pedagógia szakok is mind a woke-ideológia hatása alá kerültek. Így olyan lett a közoktatási rendszerünk, hogy mindenki ugyanazt gondolja, a gyerekeket egy ideológia szerint tanítják, és nem is csinálnak titkot ebből. Felnőve pedig ezek a fiatalok kerülnek majd irányító szerepbe a különböző társadalmi intézményekben.

(Borítókép: Peter Boghossian. Fotó: Karip Tímea / Index)