Index Vakbarát Hírportál

Bejelentették az ellenzék államfőjelöltjét

2022. február 14., hétfő 12:15

Róna Péter az ellenzéki összefogás köztársaságielnök-jelöltje, őt állítják szembe Novák Katalinnal. Az ellenzéki pártok sajtóközleményéből az is kiderül, hogy a jelölt vállalta a felkérést.

Az ellenzéki szövetség közleményében így fogalmaznak:

A 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai. A kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta.

A közleményben a jelölt életútját is részletezik: Róna Péter családjával 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a kormányzati, majd a bankszektorban is dolgozott, később gazdaságtörténészi diplomája mellé az Oxfordi Egyetemen szerzett jogászdiplomát.

1986-ban nevezték ki a Schroders Bank elnök-vezérigazgatójává, a rendszerváltás után tért haza Magyarországra, ahol az Első Magyar Alap vezetője lett, később megalapította a buszgyártással foglalkozó NABI Észak-Amerikai Járműipari Rt.-t.

Róna Péter 2004 és 2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Nemzetközi Jogi Tanszékén volt óraadó, 2006-ban címzetes egyetemi tanári rangot kapott. 2008-ban tanácsadóként volt jelen a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott hiteltárgyalások során. 2010-ben a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának lett a tagja, majd az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumi társelnökeként segítette az LMP munkáját.

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje közölte:

Tisztában vagyunk vele, hogy a mai parlamenti viszonyok között a Fidesz könnyen megszavazza saját jelöltjét, Novák Katalint. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az államfői tisztségre is alternatívát mutassunk. Róna Péter egyszerre elkötelezett a keresztény értékek, a társadalmi igazságosság és a fenntartható fejlődés mellett, ezek az Egységben Magyarországért sokszínű politikai közösségének is fontosak. Gazdag életútja, elismertsége és eddigi közéleti szerepvállalása alkalmassá tenné a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnöki tisztségre. Hogy helyette Orbán Viktor egyik leghűségesebb szolgája lesz a köztársasági elnök, az sokat elmond Magyarország jelenlegi állapotáról. Az Egységben Magyarországért pártjai a közvetlen államfőválasztást támogatják, így, ha az új ciklusban sikerül módosítani az alkotmányt, a következő elnök személyéről a választópolgárok dönthetnek majd.

Róna Péter 2021 novemberében közölt gazdasági témában véleménycikket az Indexen, ami itt olvasható. Az ellenzéki oldalon több jelölt neve is felmerült, köztük volt Iványi Gáboré, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökéé is.

Jakab Péter: Egy hónappal ezelőtt kértem fel Róna Pétert

A Jobbik elnöke Facebook-oldalán gratulált Róna Péternek, és elárulta:

Egy hónappal ezelőtt kértem fel Róna Pétert, az Oxfordi Egyetem tanárát, vállaljon szerepet az államfőjelölésben. Tegnap este pedig a pártelnökök meghozták a döntést: Róna Péter lesz az egységes ellenzék köztársaságielnök-jelöltje!

Novák Katalin a Fidesz jelöltje

Orbán Viktor december 21-én, egy Kormányinfón jelentette be, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli Áder János utódjának. A 2021 végéig családügyi miniszter az Indexnek adott interjújában leszögezte:

A jogállamiság lebontásához én soha nem fogok hozzájárulni.

Március 10-én dönt az Országgyűlés

Február 21-én kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka, Gulyás Gergely korábban elárulta: március 10-én szavaznak a köztársasági elnökről.

A Mi Hazánk Popély Gyula felvidéki történészt, az MTA doktorát, Szanyi Tibor volt szocialista politikus pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom Pál Évát, a Neoton Família egykori énekesét jelöli köztársasági elnöknek.

Egy jelölt indulásához a képviselők legalább egyötödének ajánlására van szükség, kétharmados többséggel rögtön megválasztható az államfő, ennek hiányában második fordulót tartanak, ahol elég az egyszerű többség is. Az aspiránsoknak 15-15 perc felszólalási lehetősége lesz.

A köztársasági elnök juttatásaival itt foglalkoztunk részletesen.

(Borítókép: Róna Péter. Fotó: Trenka Attila / Index)

Rovatok