Index Vakbarát Hírportál

Bekeményített a külügy, nem minden választási megfigyelőt látnak szívesen

2022. február 15., kedd 18:18

A Külügyminisztérium egy európai uniós megbeszélésen finoman jelezte, hogy negatív diszkriminációra számíthatnak azok a külföldi diplomaták, akik saját szakállukra, az EBESZ felhatalmazása nélkül megfigyelik a magyar választásokat.

Az EBESZ a napokban döntött arról, hogy teljes körű misszió küldését javasolja Magyarországra.

Erről már egy január végi, a francia uniós elnökségről tartott munkamegbeszélésen is szó esett az azonnali.hu szerint. A találkozón budapesti diplomaták vettek részt, miközben a magyar kormányt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselte. A megbeszélés alapvetően barátságos hangulatú volt, de a végén felvetődött a választási megfigyelők küldésének kérdése is. 

Egymástól független források szerint Szijjártó Péter akkor azt mondta: ha valamelyik nagykövet a „saját szakállára”, az EBESZ-misszió keretein kívül is menne megfigyelőnek egy-egy szavazóhelyiségbe, 

AKKOR ARRA SZÁMÍTHAT, HOGY A MAGYAR KORMÁNY RÉSZÉRŐL A JÖVŐBEN CSAK ALACSONY SZINTEN ÁLLNAK SZÓBA VELE.

Hogy ez konkrétan hogy hangzott el, azt a források eltérően írták le. Egyesek szerint az „alacsonyabb szint” jelentését konkrétan is kifejezte a külügyminiszter, ez a minisztériumi főosztályvezetői szintet jelentené, ami viszont a protokoll szempontjából degradáló lenne, mivel általában minimum államtitkári vagy miniszteri szinten zajlanak az ő tárgyalásaik.

Egy másik forrás szerint a külügyminiszter szó szerint „feketelistát” említett, tehát arra utalt, hogy sokáig számontartják, ha valakit rajtakapnak az „illetéktelen” megfigyelésen április 3-án. 

Húsz éve vagyok diplomata, de ha ilyen történne, az példátlan lenne

– mondta az egyik diplomata erről. Ennek ellenére több nagykövetség is tervezi, hogy részt vesz megfigyelőként a választásokon. Hogy melyek lesznek ezek, azt a Nemzeti Választási Iroda honlapján is nyomon lehet követni.

Korábban Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is azt mondta, hogy szeretettel várják az EBESZ delegációját, őket nem zavarja a jelenlétük. 

A Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság munkatársai pedig közösen már tartottak is egy rövid ismertetőt azoknak a Magyarországra akkreditált külföldi diplomatáknak és magyar követségi dolgozóknak, akik azt tervezik, hogy az EBESZ-misszió hivatalos tagjaként megfigyelik az április 3-i parlamenti választásokat.

(azonnali.hu)

Rovatok