Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálják, milyen hatással lenne Budapest alatt egy óriásalagút

2022. február 15., kedd 12:14 | aznap frissítve

A főváros Déli és Nyugati pályaudvarát a Duna alatti vasúti alagúttal kötnék össze. A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiában lefektetett elképzelés szerint így lehetne áthidalni Budapest fejpályaudvari rendszerének kapacitásbeli korlátait.

A vasúti alagút és a kapcsolódó szakaszok építési projektjére kiírt közbeszerzési pályázatot – mely a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítését és a környezetvédelmi engedélyek megszerzését tartalmazza – a Főmterv Zrt. nyerte el. A cég nettó 850 millió forintért vállalta a munkát –  közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője.

A Nyugati pályaudvar és Kelenföld közötti vasúti alagút tervezésére tavaly az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) uniós alapból 500 millió forintos támogatást kapott a Budapesti Fejlesztési Központ, a kormány pedig ugyanekkora önrésszel egészíti ki az összeget.

Az elemzés mások mellett az alagút megvalósítása és a hosszú távú üzemeltetés során adódó, a lakosságot érintő zaj- és rezgésértékekre, a lakott városi területekre és a konkrét ingatlanokra gyakorolt hatásaira is kiterjed, de vizsgálják a földtani közeget és a fejlesztés felszín alatti vizekre gyakorolt hatását is.

A tervezőnek öt tervezési szakaszban 510 nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy a környezetvédelmi hatástanulmányt elkészítse és a beruházó a környezetvédelmi engedélyt megszerezze. Az alagút kivitelezésének megkezdése csak középtávon várható.

Rovatok