Index Vakbarát Hírportál

Hősugárzó okozhatta a két biztonsági őr halálát a Deák téren

2022. február 16., szerda 20:01

Feltehetően szén-monoxid-mérgezés végezhetett a két fiatal biztonsági őrrel, akiknek a holttestére szerda reggel találtak Gattyán György pártjának aláírásgyűjtő sátrában a Deák téren.

A 21 és 26 éves biztonsági őröket a Megoldás Mozgalom (MEMO) egyik képviselője találta meg, aki nyitotta reggel a sátrat. A párt tájékoztatása szerint a terület éjszakai őrzésével megbízott alvállalkozó, külsős őrző-védő cég két alkalmazottja – feltehetőleg – szén-monoxid-mérgezésben halt meg. A két fiatal biztonsági őr családja is megjelent a helyszínen. Az egyik áldozat három gyermek édesapja volt.

El sem hiszem, ami megtörtént, Isten nyugtasson, legyen neked könnyű, az angyalok őrizzék álmaidat. Hihetetlen, igaz, jó testvér voltál. De sokat táncoltunk együtt, Istenem

– idézi a Blikk az idősebb áldozat egyik hozzátartozóját. 

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a rendőrség.

Egy ember halála esetén egytől öt évig terjedő szabadságvesztés járhat, két áldozat esetén viszont már akár nyolcévnyi börtönbüntetés is kiszabható. A szakértők ilyenkor azt vizsgálják, hogy volt-e olyan foglalkozási szabály, amit megszegtek, és ha igen, ki. De annak is utána kell járni, hogy az alkalmazottak részesültek-e megfelelő munkavédelmi oktatásban. Amennyiben kizárólag az elhunytak vétettek, megszüntetik az eljárást

– mondta a napilapnak Tran Dániel, egy, az ügytől független jogász. Az őröket foglalkoztató alvállalkozó még nem nyilatkozott.

A színtelen, szagtalan, láthatatlan szén-monoxid akkor keletkezik, ha valamilyen nyílt égésterű fűtőeszköz vagy vízmelegítő nem kap elég levegőt 

– mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A Blikk információi szerint a szén-monoxid-mérgezést az okozhatta, hogy a két fiatal biztonsági őr a kinti hideg miatt teljesen magukra zárta a sátor ajtaját, a hősugárzó lángja pedig elszívta az összes oxigént.

(Borítókép: Bűnügyi helyszínelők, mentők, tűzoltók az V. kerületi Deák téren egy aláírásgyűjtő sátornál 2022. február 16-án, ahol meghalt két fiatal biztonsági őr. A két ember halálát szén-monoxid-mérgezés okozhatta; holttestüket február 16-án reggel találták meg a sátorban. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)

Rovatok