Index Vakbarát Hírportál

Pedagógusok: március 16-tól ne küldjék iskolába a gyerekeket!

2022. február 16., szerda 16:57

Ma ismét sztrájktárgyaláson vettek részt a pedagógus-szakszervezetek képviselői az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi). Ahogy arra számítani lehetett, ma sem született döntés arról, hogy milyen módon emelik a tanárok bérét és hogy ezzel párhuzamosan milyen módon csökkentik a terheket. A következő, márciusra tervezett sztrájk idején nyújtott minimális szolgáltatásokról sem sikerült megegyezni, így az érdekvédők bírósághoz fordulnak annak érdekében, hogy a tavaszi munkabeszüntetés mindenképpen jogszerű legyen.

„Mindig azt hisszük, hogy a következő tárgyaláson történik valami pozitív, de ez a mai borzalmasabb volt, mint az összes korábbi, elképesztő az a cinizmus, amit tapasztalunk” – kezdte az Emmi épülete előtt Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, utalva arra, hogy a kormány már kész tényként kezelte a tavaszi sztrájk még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó részleteit. Arra hivatkozva tettek így, hogy a szabályokat múlt héten rendeletben rögzítették.

Mit is bohóckodunk? Mit is csatázunk akkor órákon át, ha már a fejünk fölött döntöttek?

– tette fel a kérdést Szabó Zsuzsa, kiemelve, hogy március 16-án lesz sztrájk, ugyanis „van miért küzdeniük”.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) részéről Nagy Erzsébet elmondta: a tárgyaláson szóba került a kötelező oltás kérdése, ami miatt hamarosan újabb kollégák esnek ki a rendszerből, mivel lejárnak a korábban kiadott orvosi igazolások és miniszteri mentesítések.

„Sajnos ebben a kérdésben sem jutottunk előrébb, de a bérek és a terhek csökkentése is marad a régi. Utóbbi esetében visszatérünk az eredeti követelésünkhöz, továbbra is azt szeretnénk, hogy 22 óra legyen a maximális kötelező óraszám a pedagógus-munkakörben dolgozóknak” – emelte ki Nagy Erzsébet. Hozzátette:

kérjük, hogy készüljenek a szülők arra, hogy március 16-tól nem küldik iskolába a gyerekeket, ezzel tudnak segíteni BENNÜNKET.

Az érdekvédők emellett hangsúlyozták, hogy a következő sztrájk mindenképpen jogszerű lesz.

Az Index a mai Kormányinfón több kérdést is feltett Gulyás Gergelynek a pedagógusok ügyét illetően. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a jogszabályoknak megfelelően most is zajlanak a tárgyalások, a béremelési igényt is jogosnak tartják, „viszont a korábbi sztrájkról kimondta a bíróság, hogy jogellenes volt, az pedig veszélyes, ha az akaratérvényesítés olyan formáját választják, amely ellentétes a szülők és a gyermekek érdekeivel”.

„Március második felére sztrájkot hirdetni az érdekképviseleti szervek részéről úgy tűnik, mintha a választásba akarnának beavatkozni, ez olyan, mintha politikai akció lenne” – fogalmazott Gulyás Gergely.

Hosszú út vezetett idáig

A két nagy pedagógus-szakszervezet még tavaly október 15-én alakított sztrájkbizottságot. Közösen megfogalmazott követeléseiket sztrájktárgyalások keretében próbálták meg érvényesíteni az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A sokadik sikertelen tárgyalás után, decemberben döntöttek úgy, hogy drasztikusabb lépéseket tesznek, figyelmeztető sztrájkot szerveznek. Ezt január 31-én meg is tartották, az eseményeket az Index is követte.

A munkabeszüntetést a bíróság utólag jogellenesnek ítélte, emiatt a szakszervezetek a Kúriához fordulnak. A pedagógusok időközben beharangozták, hogy miután a magasabb bérekre és a csökkentett terhekre vonatkozó követeléseiket továbbra sem teljesítette a kormány, megkezdték a következő sztrájk előkészítését, melynek időpontja március 16.

Ennek részleteiről az eredeti tervek szerint már múlt héten tárgyaltak volna az Emmiben, ám ahogy arról szintén beszámoltunk, nem engedték be őket az épületbe. Ugyanezen a napon, február 11-én a kormány rendelettel próbált pontot tenni az ügy végére, ez azonban minden eddiginél nagyobb felháborodást idézett elő. A héten a tanárok több intézményben is polgári engedetlenségi akciót tartottak, ehhez hasonló megmozdulások pedig a következő napokban is várhatók.

(Borítókép: Szabó Zsuzsa. Fotó:  Papajcsik Péter / Index)

Rovatok