Egymástól harminc méterre, a gödöllői HÉV Örs vezér téri végállomásánál gyűjti az aláírásokat a magyar pártpaletta két Don Quijotéja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom és a Magyar Munkáspárt. Szerdán bő egy órán át voltak szemtanúi a szövetségben induló két tömörülés közös miniszterelnök-jelöltjének, Szanyi Tibornak az Örs vezér terén. Helyszíni riport.
Az Örs vezér terén serény munka fogad, Szanyi Tibor miniszterelnök-jelölt próbálkozik az élénk szélben az aláírásgyűjtő stand felállításával, az első gondolatom kissé profán: vajon a Fidesz–KDNP standján Orbán Viktor saját kezűleg tákolja össze az asztalkát? Aligha, de hát a két párt nincs is egy súlycsoportban, még ha ugyanazon a pályán próbálnak is támogatókat és szavazatokat gyűjteni.
Szanyi Tiborral jó negyvenöt éve ismerjük egymást, annak idején a Közgázon csoporttársak voltunk. A hetvenes évek derekán álmomban sem gondoltam volna, hogy az akkoriban az egyetemi jazzklubot szervező bohém srácból valaha sikeres – hiszen évekig az Európai Parlamentben dolgozott az MSZP képviseletében, sőt, egy rövid ideig még a Magyar Szocialista Párt alelnöke is volt – politikus lesz, de nyilván az ő fejében sem fordultak meg efféle gondolatok, már csak azért sem, mert akkoriban nem akadt ember széles e hazában, aki fogadott volna a létező szocializmus bukására, a pluralista pártstruktúra meghonosodására.
Nos, az ISZOMM frontembere mostanság éppen e valamikor létező szocializmus visszaállításán fáradozik, persze – ahogyan fogalmaz – a vadhajtásokat lenyesegetve és a huszonegyedik század követelményeihez idomított formában. Egyelőre mérsékelt sikerrel, mint ahogy a stand felállítása is döcögve halad, sőt, amikor már úgy tűnik, hogy áll az építmény, egy váratlan szélroham felborítja a szerkezetet, és annak teteje alaposan fejbe kólintja a kínjában mosolygó politikust. Még szerencse, hogy a piros sapka megvédi a komolyabb következményektől.
Szegény embert még az ág is húzza
– jegyzi meg Szanyi Tibor, majd fiatal munkatársával újra felállítják az asztalkát, és immár nincs akadálya az aláírások gyűjtésének. Amúgy szerdán először látogattak ki az Örs vezér terére.
Legalább ötszáz szignó elérése a követelmény, Szanyi a XVI. kerületben – ez a 13. választókörzet – a Fidesz–KDNP jelöltjével, Szatmáry Kristóffal és az ellenzéki összefogást képviselő Vajda Zoltánnal küzd meg, a Mi Hazánk színeiben pedig Nagyné Hollósi Éva indul – egykori közgázos csoporttársam grimaszba facsarodó arcán látom, a radikális jobboldali párt eszmerendszerével, finoman fogalmazva, nem tud azonosulni.
Jövő csütörtökig van időm begyűjteni az 500 aláírást, múlt szombaton kezdtük meg a munkát házról házra járva, szerintem összejön a szükséges mennyiség
– bizakodik Szanyi, jóllehet egyelőre nem tolakodnak a szimpatizánsok. Ennek amúgy nincs is különösebb jelentősége, mert a kiállás a láthatóságot szolgálja, magyarán megmutatja magát a párt, a tényleges aláírásgyűjtés viszont az úgymond házalással – házról házra járás – zajlik. Nem mellesleg múlt szombaton az összes párt kint volt két órán át a sashalmi piacnál, egymás mellett, jegyzi meg a miniszterelnök-jelölt. A Fidesz összeszedett vagy 100 aláírást, az Összefogás durván ötvenet, a többiek körülbelül tízet-tízet.
Hirtelen mellettünk terem egy idősebb hölgy, kemény kézszorítással mutatkozik be – Baráthné, mondja –, de kiderül, ő nem aláírni akar, hanem a szomszédos munkáspárti stand egyik önkéntese, aki így szól:
Alternatívát akarunk állítani a polgároknak, meg akarjuk mutatni, hogy nem csak a jobboldali és a balliberális nagytőke között választhatnak – mondja öntudatosan a hölgy, üdvözült mosollyal az arcán.
Baráthné még kifejti, hogy nem a pénztőkét, hanem az embereket képviselik, és igenis bíznak abban, hogy megvalósítható egy olyan társadalom, amelyben a humanizmus a rendezőelv, és nem a pénz.
Közben Tibor buzgón bólogat, és hozzáfűzi, hogy tisztességes minimálbérre és nyugdíjminimumra lenne szükség, amiben természetesen egyetértünk, hiszen nem vagyunk vakok, és minket is elborzasztott a Deák tér, majd az Örs kéregető lumpenjeinek tömege.
Attól, hogy valaki szegény, még nem lenne törvényszerű, hogy lumpen életmódot folytasson – jegyzi meg az ISZOMM politikusa, majd anekdotázásba kezd. – A minap idetántorgott a standunkhoz egy enyhén kapatos atyafi, és elolvasva a pártunk nevének rövidítését, kapacitált, hogy igyunk meg egy pohárral. Jeleztem, én absztinens vagyok, mire majdnem rám dőlt, valahogy megtartottam, és a diskurzusunk végén szépen alá is kanyarította a nevét és a lakcímét az ívre, majd továbbtántorgott.
Aztán témát váltunk, szóba kerül a Gattyán György vezette Megoldás Mozgalom is, amely luxussátrakkal vonult ki aláírást gyűjteni. Megjegyzem Szanyi Tibornak, hogy a milliárdos a jelek szerint tisztában van e tudományág fontosságával.
Ez biztos, csak az a kérdés, hogy ez mit jelent a politikában. Mert a marketingnek számos eleme van, bár jelenleg szerintem éppen válságkommunikációt folytatnak a Deák téri tragikus baleset után – mondja a miniszterelnök-jelölt. – Mert odáig rendben van, hogy jó pénzért foglalkoztatott hoszteszek hívogatják a sátrukba az egyszeri választópolgárt, de ha két fiatal biztonsági őr meghal szén-monoxid-mérgezésben, akkor ott felmerül a súlyos gondatlanság mint tényállás. Persze van, aki úgy okoskodik, hogy most a rokonszenv Gattyánék felé fordul, de szerintem inkább ártani fog nekik ez a tragédia.
Meglátjuk, mormogom, majd átsétálok a Munkáspárt asztalkájához.
Az önök megérkezéséig 27 aláírónk volt, de most egy kicsit alábbhagyott a lendület – jelzi Hajdú József, a párt önkéntese. – De bízom benne, hogy jönnek még, általában mindennap aláírnak tízen, húszan vagy még többen is, össze kell jönnie a bűvös ötszáznak.
Még ki sem mondja ezt, amikor egy középkorú férfi szólítja meg, ő bizony aláírna a Munkáspártnak. Gyorsan áthívom fotós kolléganőmet, de a férfi tiltakozik, nem szívesen adná az arcát. „Nem vagyok fotogén”, hárítja el felkérésünket, ahhoz viszont hozzájárul, hogy hátulról lekapjuk, amint ellátja kézjegyével az ívet.
Hiába, az emberekben dolgozik a félsz, annyi történet kering már a munkahelyükről ilyen-olyan indokkal elbocsátott dolgozókról...
Nem is tudom, milyen alapon nevezi magát baloldali pártnak például a DK, hiszen egy milliárdos nagytőkés a vezére – fortyog Hajdú József. – Na, mindegy, mi itt vagyunk, mi az egyszerű embereket képviseljük, a mi programunk róluk szól.
No de vissza az ISZOMM standjához, hiszen megérkezett egy hölgy, aki már firkantja is a nevét a papírra! Ott is megvan a délutáni első szimpatizáns, már nem volt hiábavaló a kitelepülés.
„Érdekes átfedések és különbségek vannak a Munkáspárt programja és a miénk között – töpreng Szanyi. – Mi EU- és NATO-pártiak vagyunk, bár csak mértékkel, mert például most, az ukrán válság kapcsán kiderült, hogy mekkora szükség lenne egy összeurópai haderőre. Le kéne válnunk az Egyesült Államokról, és az EU-nak létre kellene hoznia a saját hadseregét. Ők viszont – és odamutat a szomszéd standra – NATO-ellenesek. Szigorúan.”
Amikor megkérdezem Szanyit, miért vállalták a pártszövetségben történő indulást Thürmer Gyuláékkal, nagyjából borítékolható választ kapok. Mindkét tömörülés a kisemberek érdekeit képviseli, és egybehangzóan állítják, hogy Kádár alatt jobb volt az emberek dolga, mint manapság. Ami a praktikumot illeti, ketten talán könnyebben össze tudják gyűjteni a pártlista állításához szükséges 71 egyéni választókerületi önálló jelöltet, mint külön-külön. Szanyi igazságtalannak tartja, hogy a korábbi 27-es küszöbértéket felemelték 71-re, bár azt elismeri, hogy ezzel a kizárólag az állami támogatásra ácsingózó kamupártok indulásának kívántak gátat szabni.
Szabolcsban volt egy párttársunk, egy hölgy, aki szintén indulni szeretett volna a parlamenti választáson. – Szanyi most már sztorizó kedvében van, az iménti aláíró meghozta a kedvét. – Mondtam, rendben, de közben egy fabatkát sem adtam volna azért, hogy összeszedi az 500 aláírást. És összeszedte! Úgyhogy sohase mondd, hogy soha!
Már több mint egy órája ingázunk a két stand között, a napot eltakarja egy felhő, hirtelen tíz fokot esik a hőmérséklet, ideje csomagolnunk. No, nem Szanyiéknak és a munkáspártiaknak, ők még állják a sarat, illetve a szelet, mi viszont elindulunk a metró végállomása felé, az aluljárón keresztül. Odalent a Kutyapárt és a Mi Hazánk kampányol, ők rutinosan a melegebb környezetbe húzódtak, valamivel jobban is állnak, mint baloldali riválisaik odafent, vannak aláírók, még ha szórványosan is. Nekik még a parlamentbe kerülés sem reménytelen...
No és Don Quijote kései utódai? Ők halálmegvető bátorsággal megküzdenek a szélmalmoknak álcázott óriásokkal.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)