Minden külföldön oltott magyar állampolgár és Magyarországon jogszerűen tartózkodó nem magyar állampolgár bejelentheti, hogy megkapta a koronavírus elleni vakcinát.
A koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló kormányrendelet szerinti külföldi államban, az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált koronavírus elleni oltóanyaggal beoltott
kérheti védőoltásának bejegyzését az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT). A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a bejelentést többféleképpen meg lehet tenni. Az egyik ilyen lehetőség, ha személyesen, egy kormányablakban tesszük meg.
Egy másik lehetőség szerint írásban is kérvényezhetjük, a lakcímünk szerinti járási hivatalban vagy elektronikus úton a fővárosi és megyei kormányhivatal által rendszeresített elektronikus űrlapon.
A bejelentésnek az alábbi információkat kell tartalmaznia:
Az oltás tényét az európai szabályoknak megfelelően digitális Covid-igazolvánnyal is lehet igazolni. A rendelet szerint a bejelentést az illetékes szervnek azonnal rögzítenie kell az EESZT-ben. A rendelet hétfőn lép hatályba.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)