Index Vakbarát Hírportál

Megcsalta a férje, bosszúból feljelentette bántalmazásért

2022. február 21., hétfő 12:42

Hamis vád miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy 37 éves nő ellen, aki szendrői otthonában a férjét rajtakapta egy másik nővel, és ezért hamis bejelentést tett ellene a rendőrségen.

A nő január végén érkezett haza egy délelőtt szendrői családi házába, ahol rajtakapta a férjét egy másik nővel. A látottak miatt nagyon ideges lett, veszekedett a férjével, majd elhagyta a házat, és egy közeli rokonához ment.

Annyira feldúlt állapotban volt, hogy elhatározta, bosszút áll a férjén. Ezért a központi segélyhívón keresztül felhívta a rendőrségi ügyeletet. Elmondta, hogy előző nap a férje a közös házukban bántalmazta, összetörte a berendezési tárgyakat, ő azonban megszökött, és a rokonánál bujkál. Arra is hivatkozott, hogy nagyon fél attól, hogy a férje meg fogja találni, ezért rendőri segítséget kér.

A bejelentésre rendőrjárőrök érkeztek a vádlott tartózkodási helyére. Meghallgatásán azonban már nem állította, hogy a férje bántalmazta volna, így a bejelentés alapján nem indult büntetőeljárás.

Az ügyészség a büntetlen előéletű nővel szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben próbára bocsátás intézkedést indítványozott – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleményében.

Rovatok