Index Vakbarát Hírportál

Ellenzéki kamujelöltekről írt bejegyzésében a Márki-Zay Pétert támogató volt adóellenőr

2022. február 21., hétfő 12:47

Horváth András szerint lehet, hogy Hajnal Miklósnak vissza kellene lépnie a Kutya Párt elnökének javára.

Bizonytalanok, árulók és a többiek. Ezzel a címmel tett közzé bejegyzést közösségi oldalán Horváth András egykori adóellenőr, a NAV-botrány kirobbantója, aki 2018-ban Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek is segített átvizsgálni Hódmezővásárhelyen a Fidesztől átvett önkormányzatot.

Horváth András írása elején kifejti: az ellenzék részéről a bizonytalanok megnyerése szlogen már a 2018-as választásokkor is az ellenzéki szavazók félrevezetését szolgálta, most pedig még inkább. Ráadásul szerinte ilyennel általában olyankor állnak elő, ha a belső méréseik, illetve más tényezők is azt támasztják alá, hogy nem állnak jól.

Akikre Horn Gáborék gondolnak - akiknek a szavazataiban reménykednek a Fidesz legyőzéséhez - azok valójában nem léteznek. 

Másképpen fogalmazva ők egyáltalán nem bizonytalanok: sem ebből, sem abból nem kérnek. Sem a barát-ellenség rendszert csúcsra járató korrupt rezsimből, sem a rendszerváltás óta számított ántivilág képviselőiből

– fogalmazott, hozzátéve, hogy utóbbiak már több alkalommal is kétharmados többséghez segítették hozzá a jelenlegi kormányt.

Horváth András írásában azt állítja, hogy az ellenzéki összefogás soraiban „jó néhány kamujelölt is van”, akik szerinte olyan körzetekben fognak indulni, ahol erős a Fidesz, vagy kevés eséllyel ott, ahol billeg az adott körzet, illetve azok,

akik elsősorban az előválasztás első fordulójának a választási győzelem szempontjából kifejezetten káros háttéralkui miatt jutottak egyáltalán lehetőséghez.

Az egykori adóellenőr szerint az ellenzéki összefogás vezetői valójában a frakciójuk létszámának maximalizálására törekednek. Ha nem így lenne, akkor a pártok már az előválasztáson szélesre tárhatták volna az együttműködés kapuját.

Ehelyett becsapták az ajtót, az utóbbi hónapokban pedig - MZP-t is felhasználva - jó erősen le is lakatolták azt. Se ki, se be. Illetve az elmúlt napok történései azt mutatják, hogy kifelé mégiscsak van szivárgás, ami megint csak az egyéni körzetek ellenzéki esélyeit fogja rombolni

– fogalmazott.

Horváth András bejegyzésében azt írja: még az utolsó pillanatban sem késő megválni „a morálisan vállalhatatlan vagy morálisan vállalhatatlan módon jelöltté vált emberektől”.

Ha felállnak az egyéni jelöltek, néhány körzetben talán revidiálni lehetne azokat a káros pártalkukat, amelyekkel noname, esetenként gyanús hátterű, esélytelen jelölteket gyártottak.

Le kell állni a Kétfarkú Kutyapárt nyílt támadásával és a háttér-manipulációkkal, mert jelenleg ők az egyetlen olyan ellenzéki párt, akik ha listát tudnak állítani, képesek lehetnek arra, hogy olyan többlet mandátumokat is besöpörjenek (a »bizonytalanok megnyerése« hazugsága helyett), amire az Összefogás képtelen lenne

– fogalmazott a volt adóellenőr, aki szerint lehet, hogy a diplomája miatt kellemetlen helyzetbe kerülő momentumos Hajnal Miklósnak talán vissza kellene lépnie a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke, Kovács Gergely javára.

(Borítókép: Aláírásgyűjtés 2022. február 13-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok