Index Vakbarát Hírportál

Rod Dreher: Ma a biztonságra hivatkozva pusztítják el a szabadságot

2022. február 22., kedd 15:26

A közösségimédia-személyiség, akit csak a népszerűség és a követők száma érdekel, a totalitárius társadalmak ideális alanya – nyilatkozta lapunknak Rod Dreher amerikai bestselleríró az MCC Budapest Summit alkalmával. Kifejtette, ha kizárólag az élet élvezetére törekszünk, és rettegünk minden kellemetlenségtől, nem tanulunk meg szenvedni a magasabb értékekért, így könnyen kontrollálhatóvá válunk. Az MCC vendégoktatójaként hazánkban tartózkodó Dreher – akinek a Hazugság nélkül élni című, a diktatúrák kialakulásáról szóló új könyve nemrég magyarul is megjelent – állítja, hogy a totalitarizmus egy mosolygós, puha verziója van kialakulóban az Egyesült Államokban.

Könyvében azt írja: ma Nyugaton terápiás-liberális jellegű totalitarizmus uralja a társadalmakat. Mégis mit kell érteni ez alatt?

A woke-ideológia alapja egyfelől annak a keresztény elgondolásnak egy formája, hogy a gyöngéket meg kell védenünk, mert áldozatok. Ezt keresztényként én is így gondolom, de a woke egészen más szintre emelte ezt a dolgot, és már szentként kezeli az áldozatokat. Azzal igazolják az olyan klasszikus liberális értékek, mint a vallásszabadság és szólásszabadság kiiktatását, hogy az áldozatok iránti érzékenység követeli meg. Arra hivatkoznak, hogy az áldozatoknak biztonságban kell érezniük magukat. A biztonságra hivatkozva pusztítják el a szabadságot. Sok ember nem szeretne gonosznak tűnni, nem akarja, hogy azt mondják rá, rasszista vagy homofób, és elfogadja, hogy fel kell adnunk a szabadságjogainkat ahhoz, hogy az áldozatok biztonságban érezzék magukat. Mindez hatalmas erővel jelentkezik a társadalomban, amelynek tagjai egyre inkább feladják a kiharcolt szabadságjogaikat.

Mindez eléggé elvontan hangzik. Tudna konkrét példát is mondani a jelenségre, amit körülírt?

Húsz évvel ezelőtt volt egy LMBTQ aktivista csoport az Egyesült Államokban, amely az iskolákat járta azt hangoztatva, hogy arról beszélnek, meg kell állítani a homoszexuálisok terrorizálását. Természetesen senki nem szeretné, ha bárki erőszaknak lenne kitéve. Ugyanakkor ez a csoport azt hangsúlyozta, hogy az erőszak megakadályozásához meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy az LMBTQ-identitás kifejezetten pozitív, pedig valójában nincs összefüggés a kettő között. Megtaníthatjuk a gyermekeinknek önmagában csak azt, hogy ne bántsanak másokat. Az aktivisták azonban okosak voltak, és az emberek természetes jóérzésére építve úgy állították be a kérdést, hogy aki az erőszak ellen van, annak támogatnia kell, hogy az iskolákban tanítsák az ideológiájukat a gyerekeknek. El kell ismerni, hogy ez remek ötlet volt a részükről, hiszen a szülők döntő többsége elutasította volna, hogy LMBTQ-ideológiát tanítsák a gyermekeinek. Az aktivisták azonban kerülőúton becsempészték ezt a témát az iskolába, és így elérték, amit akartak.

Czesław Miłosz Nobel-díjas lengyel íróra hivatkozva azt írja új könyvében, hogy a XX. század elején a kommunista ideológia a vallásos hittől eltávolodott értelmiségiek fejében tátongó űrt volt hivatott kitölteni. Ön szerint ez a helyzet a woke-ideológia esetében is?

Igen, erről van szó. A woke-ideológia politikai vallás, ami vonzó azoknak a fiataloknak, akiket nem vallásosan neveltek, és azt tanították nekik, hogy minden, amire vágynak, jó, pusztán annál a ténynél fogva, hogy vágynak rá.

Ezeknek a fiataloknak nincs közösségi élményük és nem találnak olyan intézményeket, amelyeket tisztelhetnének. Közösségileg atomizáltak és gyökértelenek, és azt szívták magukba a fogyasztói társadalomban, hogy az a jó, ha azt teszik, amit csak szeretnének, hiszen nincs objektív jó és rossz, nem lehet ezek között különbséget tenni.

Ezek a fiatalok szeretnék betölteni az űrt a lelkükben. A woke-aktivisták erre rezonálva azt mondják, hogy az ideológiájuk célt és értelmet adhat az életüknek, megmutatja, mi a helyes és mi a rossz, ráadásul szolidaritást is jelent a hasonlóan gondolkodókkal.

Mit gondol, mivel ragadhatja meg ez az ideológia a fiatalokat?

Hannah Arendt A totalitarizmus gyökerei című könyvében pontosan arról írt, hogy a totalitárius ideológiák erre a vallási igényre építenek az emberekben. Disszidálása után Czesław Miłosz is arról írt, hogy sokan azt hiszik Amerikában, hogy a totalitárius diktatúrák csak az emberek félelmére és rettegésére építenek, pedig sokak életének értelmet adnak és a teljesség érzését is nyújtják. Természetesen az ideológia tanítása végső soron hamis, de rezonál egy minden emberben meglévő lelki igényre. Ha mi Nyugaton nem tudunk vonzó alternatívát mutatni a fiataloknak, akkor be fogja őket szippantani a woke-ideológia.

Említette Hannah Arendtet, aki arról írt, hogy a társadalmi atomizáció, az elmagányosodás a totalitárius hatalomátvétel előszobája. Mégis miért lennének magányosak a mai fiatalok?

Az egyik oka a modern technológia. Egyrészt a mostani fiatal generáció bizonyos szempontból a leginkább összekapcsolt a közösségi média révén, mégis tízből hét amerikai fiatal magányosnak vallja magát.

Azért van ez, mert hagytuk, hogy a fiatalok átadják magukat annak az álvalóságnak, amit az online játékok és kommunikáció jelent, és megengedtük, hogy elszakadjanak a valóságtól, és elveszítsék az igazi emberi kapcsolataikat.

Ha az ember ma bemegy egy bárba, sokszor azt látja, hogy a fiatalok egymás társaságában ülve mind a saját telefonjukba mélyednek, és nem beszélgetnek. Egy másik említésre érdemes jelenség a biztonság kultusz. Ma a szülők nem engedik ki a gyerekeiket játszani a szabadba, nehogy baj érje őket. Mindez nagyon törékeny személyek kialakulásához vezet. Amikor ezek a túloltalmazott gyerekek egyetemre mennek, ott is azt követelik majd, hogy mindent tartsanak kontroll alatt körülöttük, mert nem tudnak megbirkózni a való élettel.

Ön édesapaként a saját gyerekeinél is észleli ezt a jelenséget?

Mindez számomra is nehézséget jelent, hiszen három gyermekem van, és az internethez való hozzáférés és a kemény pornográfia komoly gondot jelent ma az amerikai fiatalok körében. Sok szülő kognitív disszonanciában él, és azt gondolja, hogy noha ezek a jelenségek veszélyesek a társadalomban, az ő gyereküket nem fogják érinteni, így nyolc-kilenc éves korukban már okostelefont vesznek nekik. Szülőként figyelnünk kell ezekre a veszélyekre, de arra is, hogy nehogy magányossá váljanak a gyerekeink, mert nem engedjük őket másokkal barátkozni, nehogy rossz hatással legyenek rájuk.

Azt írja, a szocialista embertípus mintájára ma kialakulóban van a közösségimédia-személyiség. Mit ért ez alatt?

Kialakulóban van egy teljesen hamis személyiségtípus, amely arra törekszik, hogy a közösségi média tömegeinek szemében tüntesse föl magát jó színben. Ma sok fiatal él és hal azért, hogy jót mondjanak róla a közösségi médiában. Nem mernek kiállni magukért, nehogy kritizálják őket vagy csökkenjen a követőik száma. A mai úgynevezett Z generációban influenszernek nevezik azokat, akiket sokan követnek a Facebookon. Ha valakit ez határoz meg, egyre inkább hajlandó lesz feladni az elveit, hogy népszerű lehessen. Az ilyen személyiségnek nincs igazi tartása, hajlékony a gerince, ami nem a szabad emberek jellemzője.

A közösségimédia-személyiség, aki azt teszi, amit mondanak neki, hogy ne váljék népszerűtlenné, a totalitárius társadalmak ideális alanya.

Hannah Arendt szerint a totalitarizmushoz vezető út másik fontos állomása, ha a személyes és a politikai szféra összekeveredik egy társadalomban. Ezt mennyire lehet felfedezni ma az ön hazájában?

Amikor a személyes életet átpolitizáljuk, ellehetetlenítjük az értelmes politizálást, mert akikkel nem értünk egyet politikailag, személyes támadásnak veszik majd a véleményünket. Ma sok amerikai úgy fejezi be a vitákat, hogy lerasszistázzák vagy lehomofóbozzák azt, aki nem ért egyet vele. Én ma Amerikában nagyon óvatosan barátkoznék csak olyanokkal, akik politikailag mást gondolnak, mint én. Nem azért, mert konzervatívként bajom van a liberális emberekkel, hanem mert a baloldal ma aljasnak tartja a politikailag másképp gondolkodókat, és el akarja őket pusztítani.

Azért ez elég erős állítás. Mire alapozza?

Mondok egy példát. Egy éve írtam egy olvasói levelet egy lousianai lapnak, amelyben megvédtem azt a republikánus szenátort, aki megszavazta az úgynevezett impeachmenteljárás elindítását Donald Trump ellen a Capitolium elleni támadás után. Azt írtam, hogy egyetértek Trump számos intézkedésével, de nem tudom elfogadni, ami történt, ezért támogatom, hogy Cassidy szenátor megszavazta a felelősségre vonást. Aznap üzenetet küldött egy liberális barátom, akivel negyven éve szoros kapcsolatban voltam, és még a lányomat is róla neveztem el. Azt írta nekem, hogy nem lehetünk többé barátok. Először azt hittem, félreértette, hogy egyetértek a Trump elleni eljárással. Egy következő üzenetben viszont világossá tette, hogy azért vet véget a barátságunknak, mert azt is írtam, hogy korábban voltak az elnöknek olyan intézkedései, amelyekkel egyetértettem. Ma így viselkedik az amerikai woke-baloldal. Nem engedik különválasztani a politikai és magánszférát, így az embereknek attól kell félniük, hogy a politikai véleményük miatt jelentik őket a komisszároknak a munkahelyükön vagy lejáratják őket a közösségi médiában. Önöknél, Magyarországon sokan pontosan tudják, hogy működik mindez, hiszen a kommunizmus alatt megtapasztalhatták, milyen az, amikor úgy kell élniük, hogy nem tudhatják, kiben bízhatnak meg.

Könyvében idézi Orwell 1984 című regényének egy részletét: „A Párt azt kívánja, hogy tagadjuk meg a szemünk és fülünk révén szerzett tapasztalást. Ez a végső, leglényegesebb parancsa.” Tényleg úgy gondolja, olyan drámai a helyzet az Egyesült Államokban, hogy ezzel az idézettel lehet leírni az amerikai állapotokat?

Ma azt kell mondanunk, hogy egy nőnek lehet pénisze és egy férfinak lehet vaginája. Nem viccelek. Tavaly Valenciában jártam, ahol olyan plakátokat tett ki a város vezetése, amelyeken szó szerint az állt, hogy Valenciában a férfiaknak lehet vaginájuk, a nőknek meg péniszük.

Ha Amerikában bizonyos intézményekben valaki azt mondja, mindez nem igaz, kirúghatják és tönkreteszik a karrierjét. Megkövetelik, hogy azt mondják például, hogy a férfiak is teherbe eshetnek. Ez nyilvánvalóan őrültség, de ez történik, ha egy forradalmi elmélethez igazítják a valóságot.

Már a természettudományokat is megváltoztatnák, amikor nem támasztják alá az ideológiai narratívát. Az történik, mint annak idején a Szovjetunióban, és a transzgender ideológia kapcsán mindez egészen nyilvánvalóan látszik már.

Ön átvette Czesław Miłosztól a ketman fogalmát is, amiről azt írja: „A ketman rosszabb a képmutatásnál, mert ha a nap 24 órájában álságosan élünk, megváltozik a jellemünk, és végül a társadalom egésze is.” Kifejtené, mi is az a ketman?

A ketman Miłosznak a fogalma, amellyel azt a stratégiát írta le, amikor a diktatúrában élők hazugságban élnek, és más arcukat mutatják a társadalomban, mint otthon a családban. Ma Amerikában ez történik számos munkahelyen. Például elmegy valaki a Pride-felvonulásra, noha nem ért egyet az üzenetével, csak hogy ne kerüljön bajba a cégnél. Miłosz szerint ennek az a veszélye, hogy az álarc, amelyet hordunk, a valódi arcunkká válik, és azzá leszünk, amit egyébként utálunk. Különösen erősen jelen van ez a jelenség az amerikai egyetemeken és nagyvállalatoknál, amelyek dolgozói nem bírják a pszichológiai terhet, hogy hazugságban élnek, és idővel megpróbálják meggyőzni magukat arról, hogy mindaz, amit tesznek és mondanak a munkahelyükön, igaz. A hazugság igazsággá válik a számukra.

Mennyire tartja ezt elterjedt jelenségnek ma a hazájában? Menyire fenyegeti Amerikát ez a kettős viselkedés?

Nekünk nincs immunitásunk ez ellen. Önöknek Közép-Európában viszont van tapasztalatuk arról, hogyan működik mindez, csak meg kell tanítaniuk a fiatalabb generációknak is. 

Számos barátom, aki a kommunizmus elől menekült Amerikába, elmondta, mennyire dühíti az amerikaiak naivsága, hogy azt gondolhatják, nem történhet meg a totalitarizmusba való átmenet az Egyesült Államokban. Pedig a totalitarizmus egy mosolygós, puha verziója már kialakulóban van nálunk is.

Könyvében hivatkozik a nemrég elhunyt konzervatív filozófusra, Roger Scrutonra, aki szerint a kommunizmusban „időről időre kitaláltak olyan gondolatbűnöket, amelyekkel csapdába lehetett csalni a nép ellenségeit”. Mik számítanak gondolatbűnnek ma az Egyesült Államokban?

A legfontosabb, hogy az emberek félnek, nehogy rasszistának vagy homofóbnak bélyegezzék őket. Ma már Martin Luther Kingre sem lehet hivatkozni, aki azt mondta, nem az emberek bőrszínét, hanem a jellemüket kell vizsgálni. Ezt a gondolatot ma már rasszistának állítják be. Ha valaki azt mondja például, hogy az embereket a munkájuk minősége alapján kell megítélni, az is gondolatbűnnek számít. Pedig ez egy klasszikus liberális gondolat volt. Barack Obama a 2008-as kampányban még azt mondta, hogy nem támogatja a melegházasságot. Ma ha valaki ezt mondja, kirúghatják a munkahelyéről és meghurcolhatják valamiért, amit néhány éve még az amerikaiak döntő többsége is vallott.

Azt írja, ma a többség úgy gondolja, „a társadalom nem más, mint az élet élvezetét kereső autonóm egyének gyülekezete”. Mi ezzel a gond? Baj, ha élvezni szeretnénk az életet?

Nincs semmi gond azzal, ha valaki élvezni szeretné az életet. Én is erre törekszem. De ennek az élvezetnek vannak korlátai. Ha valaki például vénás heroinista akar lenni, a társadalomnak nyilvánvaló érdeke ezt megakadályozni.

Ha az élet élvezete azt jelenti, hogy rettegünk minden kellemetlenségtől, akkor nem tanulunk meg szenvedni magasabb értékekért, így könnyen kontrollálhatóvá válunk.

Azt tanultam meg az egykori kelet-európai disszidensektől, hogy készen kell állnunk arra, hogy akár szenvedjünk is az igazságért. Egy olyan társadalom, amelyben az emberek nem tanulják meg, hogy van magasabb rendű jó is az élet élvezeténél – mint például Isten, a hazánk vagy a családunk –, megérett a totalitárius átmenetre. Aldous Huxley Szép új világában is egy olyan társadalomról olvashatunk, amelyben az örömhöz való hozzáférésen keresztül tartják pórázon az embereket.

Új kötetének címe: Hazugság nélkül élni. A könyvében idézi Wittner Mária szavait, aki szerint „akik félnek, végül mindig rosszabbul járnak, mint a bátrak”. Hogyan tudunk hazugság nélkül élni?

Wittner Máriáról el kell mondanom, hogy ő az egyetlen magyar, akivel találkoztam, aki még Orbán Viktornál is tökösebb. Ő egy csodálatos asszony. A kérdésére válaszolva azt tudom mondani, példát kell vennünk azokról, akik bátran kiálltak a totalitárius tömeg ellen, és felismernünk, hogy igazi hősök. Önök szerencsések, hogy számos ilyen ember él a társadalmukban. Tanítani kell róluk a gyermekeinket, és feltennünk a kérdést, honnan vették a bátorságot a kiállásukhoz. Egy másik fontos dolog a történelem oktatása. A kommunisták nem véletlenül akarták átírni a történelmet és kitörölni az emberek kulturális emlékezetét, hogy aztán könnyen kezelhetővé váljanak.

A szovjetek ezt erőszakkal tették, de a fogyasztói társadalomban azáltal történik ez, hogy eltompítják az emberek történelmi és kulturális érdeklődését. A woke-ideológia pedig még rá is licitál erre, amikor gonosznak és romlottnak állítja be a hagyományos kultúrát.

Egy nép legyőzhetetlen, ha erős identitása van, amit meg akar védeni, és nem hajlandó emiatt meghunyászkodva bocsánatot kérni.

(Borítókép: Rod Dreher. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok