A Salgótarjánba vezető 21-es főútról Bátonyterenyénél kanyarodunk le, Nemti, Mátraterenye, Mátranovák... Utóbbi 1700 lelket számláló zsákfalu, ehhez képes szinte ránk omlik a hatalmas Alstom-gyár, az ember azt hinné, nincs itt semmi az isten háta mögött, aztán mégis...

„Itt, Mátranovákon 1972-ben bezárt a bánya, de szerencsére a Ganz-Mávag egyik részlege idetelepült, ami többszöri privatizációt, illetve tulajdonosváltást követően ma már az Alstomé. Az egykori bányászokat átképezték hegesztővé, esztergályossá, egyéb szakmunkássá. Községünk 1700 lakója közül ma már ezren az Alstom alkalmazottai, sokat köszönhetünk a cégnek, többek között a tekintélyes társasági adót – magyarázza a Mátranovák élén immár harmadik időszakát töltő, papíron független, de deklaráltan Fidesz-szimpatizáns polgármester, Bodor Ernőné. Akit finoman a vélelmezett farkastámadás felelevenítése felé terelgetek. 

Hétfőn, február 14-én hívta fel a helyi Fénykő Vadásztársaság elnöke, Szebenyi László a polgármestert azzal, hogy a vadászaik kint vannak a területen, Mátracserpuszta mellett, ugyanis egy ott lakó hölgy egy sebesült szarvast látott az udvarán. A szarvas ugyan elment onnan, de vérnyomokat hagyott a ház falán és a földön, úgyhogy a vadászok a sebágyban megtalálták, és egy kegyelemlövéssel megszabadították a további szenvedéstől. Ez ugyanaz a szarvas volt, amely egy héttel korábban belegabalyodott egy kertben a hinta kötelébe. A vadászok véleménye szerint farkas vagy farkasok sebezték meg az állatot, de a támadó kilétét csak DNS-vizsgálat tudja minden kétséget kizáróan eldönteni.

Ilyen és ehhez hasonló esetek előfordultak már a környéken, igazolt farkastámadásunk is volt egy gazdálkodó birtokán, ott huszonhárom juh esett a ragadozók áldozatául. Ott a DNS-vizsgálat egyértelműen kimutatta a farkastámadást – állítja a község első embere, aki szerint szlovák területről jönnek át a farkasok, de már itt is szép populáció alakult ki. 

Amikor megkérdezem Bodornét, látott-e már farkast, elmosolyodik:

Csak állatkertben. De az egyik Alstom-dolgozó Bárnán, innen légvonalban öt kilométerre a főúton látott egy farkast, amit le is fényképezett, majd pár nappal később több autós is egymástól függetlenül látott egy nagy és két kis farkast a Salgótarján felé vezető úton. 

A polgármester szerint medvék is vannak a Mátrában, találtak már medvenyomot a környéken, sőt a bárnai vadászház kerítésén még medveszőrt is találtak, de magát az állatot még nem látták. 

Megkérdezem, vajon félnek-e az emberek Mátranovákon, és kiderül, van némi aggodalom.

A hétfői farkastámadás után néhány napig féltünk – ismeri el Bodorné. – Nem is mertem kimenni gombászni az erdőbe! Abban bízom, hogy a farkas jobban fél az embertől, mint mi tőle. Szebenyi úr, a vadásztársaság elnöke azt mondta, a nagyvadak – őzek, szarvasok – annyira elszaporodtak, hogy jut belőle bőven a ragadozóknak, nem fognak emberre fanyalodni. Sokszor előfordul, hogy az önkormányzat parkolójában őzek mászkálnak, és lenn, a patakparton, a mi házunk mellett két-három őz is lakott a télen. Sok helyen a fák embermagasságig le vannak rágva, ez a szarvasok, őzek műve. 

Felvetem, mi lenne, ha elmennénk oda, ahol megtalálták a sebesült szarvast. Bodorné rááll, beszáll városi terepjárójába, és elindulunk a Chrudinák-tanya felé, Mátracserpuszta irányába.

Amikor útnak indulunk, még nem is sejtem, hogy életem talán legszürreálisabb élménye vár rám.

Amikor Mátracserpuszta határához érünk, útikalauzunk fékez, és mi is megállunk. „Innen már nem vagyok hajlandó továbbmenni, maguk forduljanak itt be jobbra, menjenek olyan száz métert, és meglátják a Chrudinák-tanyát. De ne szálljanak ki a kocsiból, mert egy kutyafalka őrzi a területet, csak dudáljanak jó hosszan!”

Azzal megfordul és elhajt, mi pedig kétségek között közelítjük meg a kísérteties, leginkább talán egy atombunkerre emlékeztető, üvegkupolás objektumot. Ötven méterre a háztól leparkolunk, akkor már az emeletet körbeölelő erkélyen legalább hat-nyolc, angol szetterre hajazó kutya csahol veszettül. A hatalmas ház redőnyei leeresztve, mintha senki sem lakna itt, de körülbelül ötpercnyi dudálás után az egyik roló emelkedni kezd, és az ajtóban megjelenik egy idősebb, őszes hajú, melegítőbe öltözött hölgy a fejére húzott kapucniban. Hangosan köszönök, mire válaszul vadul fényképezni kezd a telefonjával.

Ez érdekes, mivel a polgármester asszony azt mondta, csak Chrudinák özvegye lakik itt, de túllépek e logikai ellentmondáson. Ekkor azonban váratlanul megered a hölgy nyelve.

Nem is lett volna szabad ide bejönniük, a talaj itt sertéspestistől fertőzött, körbe is kerítették a területet fekete-sárga rendőrségi szalaggal, csak valaki már letépte. A gépkocsijuk kerekével széjjelviszik az országban a kórokozót – mondja, én pedig ijedtemben ránézek a bakancsomra. – Fogadok, hogy a szarvas miatt jöttek, de itt nem járt semmiféle szarvas, meg farkasok sem. Legjobb lesz, ha elmennek!

Hát, ha ilyen a fogadjisten, akkor jobb lesz, ha elmegyünk, mielőtt a kutyafalkát ránk ereszti a hölgy az erkélyről. Egy darabig próbálok még érvelni, hogy hiszen a vadászok itt találtak rá a sebesült agancsosra, de az egyre dühösebb hölgy ellentmondást nem tűrően a torkomra forrasztja a szót.

Ahogy kiérünk az útra, szembejön velünk a másik SUV. A vezető készséges asszony, be is mutatkozik, majd a későbbiekben kiderül, miért nem írom le a nevét. Mindenesetre bekalauzol bennünket Mátracserpusztára, amely egy lényegében kihalt kistelepülés, ahol már csak víkendháznak használják az épületeket a novákiak. 

Itt régen éltek farkasok, de már az öregek sem emlékeztek rájuk, kipusztultak – kezdődik a zoológiai előadás az egyre erősebb havas esőben. – De aztán visszatelepítették őket, szerintem a nemzeti park emberei. Én bizony félek tőlük, meg is támadják az embert, főleg ha kicsinyeik vannak. Novákon, Katona Péter tanyáján huszonhárom juhot öltek meg, a Bükki Nemzeti Park emberei először azt mondták, ezek csak kóbor kutyák lehettek, de aztán a DNS-vizsgálat kiderítette, hogy farkasok voltak, de ezt sehol nem lehet olvasni, mert titkolják.

Csak jóval később jut eszembe, amikor már elbúcsúztunk, hogy vajon honnan tudja ezt, ha egyszer titkolják...

De akkor már meg is érkeztünk Földi Gyula úr birtokára, ahol szintén megöltek három juhot a farkasok, de hát azt csak a jóisten, illetve a Bükki Nemzeti Park tudja biztosan. Jókora terület, a házigazda szívélyes, rokonszenves gazdálkodó, akinek a kisujjában van minden, amit a juhokról, a Mátráról, a gyurgyalagokról és a farkasokról tudni kell.

Szóljon, hogy mikortól rögzíti, mert akkor úgy mondom – hívja fel a figyelmemet a birtok ura. – Mehet? Szóval először is arra kérem, ne birkázza le a juhokat, mert ezek nem birkák, hanem őshonos juhok. Az egyenes csavaros szarvú a magyar vagy hortobágyi racka, a csigás szarvú pedig az erdélyi vagy gyimesi racka. Mátranovák címerében egy párduc visz három szál búzakalászt. Párducok ugyan sohasem laktak itt, az csak a Telekiek címeréből maradt ránk, a három kalász pedig nem azt jelenti, hogy ez itt búzatermő vidék, hanem ellenkezőleg: csak három szál búza termett ezen a kietlen földön. Ezért aztán nem maradt más megélhetési lehetőség, csakis az állattenyésztés. A juh ugyanis szinte minden füvet lelegel, nem kényes állat. Errefelé ahány völgy, annyi juhászat.

Közben megkérdem, mik azok az üregek a löszfalban, vajon parti fecske fészkei? De nem, gyurgyalagok laknak ott, már amikor itt vannak Magyarországon, mert különben Dél-Afrikában telelnek.

Valóban rengeteg a vakriasztás, tényleg sokszor kutya a tettes, de azért vannak a genetikai laborok, hogy a DNS-ből minden kétséget kizáróan ki tudják mutatni, mely állatfaj ölte meg a juhot vagy a szarvast – magyarázza Földi úr. – Sőt nemcsak a fajt, hanem az egyedet is be tudják azonosítani. Csakhogy itt ugyanúgy létfontosságú a gyorsaság, mint az emberek elleni bűncselekmények helyszínelésénél. Egy-két nappal később már lebomlanak a kémiai anyagok, lehetetlen az azonosítás. 

Házigazdánk roppant óvatosan és szabatosan fogalmaz.

„Az utóbbi sajtónyilatkozatokból számomra az tűnt ki, hogy olyanok szólaltak meg, akik még a Piroska és a farkas meséjében is a nagymamát nézték, nem a farkast – mondja. – A farkas nagyon precíz és célratörő állat. Az évezredek alatt kitanulta a mesterséget. Ha éhes, akkor zsákmányt kell szerezni, a lehető legészszerűbben. És ha én bekerítettem a területet, akkor hogyan tud juhot fogni a kerítésen belül? Az bizony kockázatos lenne, meg különben is megütné az áram. De ha maga elé terel egy rudli (csorda vadásznyelven – a szerk.) szarvast, és nekihajtja a kerítésnek, amit a szarvasok átszakítanak, akkor ő is be tud jönni. És akkor két lehetősége van: vagy elbukik egy szarvas, és azt megöli, vagy a bent lévő juhokból lakmározik. Ennyire okos állat a farkas! Egy hónapja itt a kerítésünk mellett fogott egy ünőt. Azt is tudja, hogy a kerítésben áram van. Nálam 2019. február 28-án, majd szinte napra pontosan egy évvel később, 2020. március elsején fogott juhokat. De nem is ette meg őket, csak megölte. Látni lehetett a tarkójukon a két szemfog nyomát, majd a fojtást a torkukon. De ebben az esetben csak gyakorlatozott a farkas, el sem fogyasztotta a juhokat.

Nagyon ritkán lehet látni, legfeljebb véletlenül találkozhat vele az ember.”

Egy darabig még csodáljuk a gyönyörű gyimesi és magyar rackákat, aztán elköszönünk, mert egyre hidegebb lesz.

Ne csodálkozzon – jegyzi meg Földi úr. – Zabar ide mindössze nyolc kilométer, ami pedig Magyarország Szibériája. Egyszer megkérdezték Zabar polgármesterét, mióta van ilyen hideg Zabaron. »1930. január elseje óta«, felelte. És előtte nem volt hideg? Dehogynem, csak előtte nem mérték...

A hölgy, aki Mátracserpusztáról idáig kísért bennünket – már miután elköszöntünk Földi úrtól és a fiától –, mutat egy fotót egy szombaton, Nemti térségében megölt dámvadról, amelynek a combjából és a fejéből jókora darab hús hiányzik. Már Budapest felé száguldunk az M3-ason, amikor pittyeg a telefonom, SMS érkezik: „Nagyon kérem, mégse írja le a nevemet, és a fotó küldőjéét sem. Egyikünk sem akar bajba kerülni...”

Hm... Vajon mitől tartanak?

A jelek szerint egyre sűrűbbek a támadások. És hogy farkas vagy kutya a tettes, netán medve? Mert még az is felmerült. 

Akármilyen állat is, még legalább másfél hónapig nem tudhatjuk meg minden kétséget kizáróan. Ugyanis akkorra lesz meg a DNS-teszt eredménye. A folyamat roppant hosszadalmas. A Bükki Nemzeti Park megrendeli a vizsgálatot a Gödöllői Agrártudományi Egyetemtől, a teszt tarifája 895 euró plusz áfa. És a vizsgálat átfutási ideje egy-másfél hónap. Hogy miért ennyi? Csak...

Úgyhogy még egy kis türelmet kérünk az olvasótól. 

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)