Index Vakbarát Hírportál

Megállapodott az ellenzék a közös listáról, mutatjuk, ki mennyi helyet kap

2022. február 24., csütörtök 14:47 | aznap frissítve

Hosszas alkudozás érthetett véget, sajtóinformációk szerint megállapodott a hatpárti ellenzék arról, hogy melyik párt hány befutó helyet kap.

Márki-Zay Péter korábbi bejelentése alapján az eddig is biztos volt, hogy az ellenzék közös listájának első öt helyére az előválasztás öt miniszterelnök-jelöltje kerül, a végeredménynek megfelelő sorrendben:

  1. Márki-Zay Péter – miniszterelnök-jelölt
  2. Dobrev Klára (DK)
  3. Karácsony Gergely (Párbeszéd)
  4. Jakab Péter (Jobbik)
  5. Fekete-Győr András (Momentum)

A hatodik pozíció a szocialista társelnök Tóth Bertalané, a hetedik az LMP-s Ungár Péteré lehet.

Arról viszont hosszas egyezkedés kezdődött, hogy a bejutó helyeket hogyan osszák fel egymás között a pártok, a törvényi határidő ennek leadására február 26. Az atv.hu értesülései szerint megszületett az egyezség az ellenzéki pártok közös választási listájáról, az első 45 helyet így osztotta fel egymás között a hat párt:

Három párt, a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd a bejutó helyek közül egy-egy pozíciót roma politikusnak ad – ahogy azt Márki-Zay Péter kérte. A DK vállalta, ha az LMP kettő helyett csak egy választókerületben nyer egyéni mandátumot, akkor a saját helyeik közül egyet a zöldpártnak adnak, hogy meglegyen a frakcióalapításhoz szükséges minimum öt képviselőjük.

A szövetség tagjai arról is megállapodhattak, hogy a parlamenti bizottságok tekintetében az MSZP, a Momentum, a DK és a Jobbik választ majd elnöki helyeket. Ahogy korábbi cikkünkben részleteztük, az április 3-i választás után a Jobbik és a DK lehet a szövetség domináns ereje.

(Borítókép: Fekete-Győr András, Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Jakab Péter és Márki-Zay Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok