Ideiglenes védelmet kapnak az ukrán, valamint az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok – derül ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből. A kormányrendelet este tíz órától hatályos.
Február 24-én este 9 órakor megjelent a Magyar Közlöny, amelyben az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányrendelet előírja, hogy az Ukrajna területéről érkezett ukrán állampolgár, valamint az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tekintetében a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 84. alcímét nem kell alkalmazni. Ezeket a személyeket
a kormány a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 19. § b) pontja alapján ideiglenes védelemre jogosultként ismeri el.
A rendelet már csütörtök este tíz órától hatályba lép.
Ugyanebben a Magyar Közlönyben megjelent egy másik kormányhatározat is, amelyből kiderül: a mai nappal Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével megkezdte működését a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs. A kormány különös hatáskörű szakmai döntés-előkészítő testülete az orosz–ukrán konfliktussal összefüggő kormányzati feladatok koordinálására jött létre – ezt már a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) közölte csütörtök este az MTI-vel.
Közleményükben felidézik a fentieket, miszerint a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs döntött arról is, hogy Magyarország védelmet nyújt az ukrajnai menekülteknek. Ők a kérelmüket Magyarországon is benyújthatják – közölték. A KTK közleményében kiemelte: Magyarországnak az orosz–ukrán háborús konfliktusból ki kell maradnia. Magyarország az EU és a NATO tagjaként támogatja a béke helyreállítására irányuló közös uniós erőfeszítéseket, emellett a határvédelmi és humanitárius feladatokra felkészül – tudatták.
Kitértek arra is, hogy Magyarország védelmet nyújt a szomszédos Ukrajnából menekülőknek, nemcsak a kárpátaljai magyaroknak, hanem az ukrán állampolgároknak is. Az Ukrajna területéről érkező ukrán állampolgárok, illetve az Ukrajna területén jogszerűen tartózkodó, ukrán állampolgársággal nem rendelkező személyek Magyarországon is benyújthatják menekültügyi kérelmüket, és a magyar hatóság ideiglenes védelemre jogosultként ismeri el őket. A menekültek befogadására való felkészülés is megkezdődött – fejtették ki.
A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs tagja
A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülésének állandó meghívottja Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke; Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter; Nagy János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár és Bordás Gábor, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára – derül ki a KTK közleményéből.
(Borítókép: Az Európai Tanács által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik az Európai Unió állam- és kormányfői rendkívüli csúcstalálkozójára, amelyet az orosz–ukrán válság ügyében tartanak Brüsszelben 2022. február 24-én. Fotó: Európai Tanács / MTI)