Index Vakbarát Hírportál

Békemenetet hirdetett egy magyar veterán: gyalog ment volna Putyinhoz, egykori bajtársához

2022. február 26., szombat 08:15

Kónya Péter volt honvéd alezredes, a Magyar Honvéd című katonai hetilap korábbi szerkesztője, valamint az Együtt nevű párt alapítója és korábbi országgyűlési képviselője közölte: gyalogosan Moszkvába utazik azért, hogy a harcok beszüntetésére szólítsa fel korábbi bajtársát, Vlagyimir Putyint.

Azt írta, hogy az utóbbi években egy, az osztrák határ közelében fekvő faluba vonult vissza, a mostani események viszont arra késztették, hogy ismét cselekedjen.

Újra kitört egy háború Európában. A katona tudja, ez mit jelent. A katonák békét akarnak! Most nem fegyverrel a kezemben, hanem a béke üzenetével a szívemben elindulok gyalog Moszkva felé Putyinhoz, aki egykoron a bajtársam volt

– írta.

Hozzátette: semmit sem visz magával – még pénzt, igazolványt vagy telefont se –, és arra kérte a magyar és európai polgárokat, hogy csatlakozzanak a „békemenetéhez”.

Az útvonalam Velem–Szombathely–Budapest–Miskolc–Záhony–Lviv–Kijev–Moszkva. Megyek, amíg bírok, csak remélni tudom, hogy lesz majd, aki átveszi a stafétát

– fogalmazott Kónya Péter.

A bejegyzés szerint a volt katona pénteken 17 órakor indult el Velemből. A posztot később egy alkalommal frissítette, és azt írta:

KŐSZEGDOROSZLÓ UTÁN BELELÉPETT EGY KÁTYÚBA, ONNAN MÉG ELGYALOGOLT SZOMBATHELYIG, DE MÁR NEM TUDOTT TOVÁBBMENNI, FEL KELLETT ADNIA.

„Sajnálom. Talán lesz valaki/valakik, akik eljuttatják Putyinnak a békeüzenetet” – írta Kónya Péter. 

Rovatok