Index Vakbarát Hírportál

Szombaton demonstrációt tartanak az oltatlan pedagógusok

2022. február 26., szombat 10:40

Sorra járnak le a január elején kiadott miniszteri mentesítések, így a következő hetekben az oltatlan pedagógusok újabb csoportja távozik az állami oktatásból. Az érintett tanárok szombaton demonstrációt tartanak Budapesten – tudta meg az Index.

Mint ismert, fő szabály szerint január óta csak azok a pedagógusok taníthatnak állami iskolában, akik már felvették a koronavírus elleni védőoltást. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) miniszteri mentesítés címszó alatt azonban az utolsó utáni pillanatban haladékot adott a tanároknak.

Az Emmi korábbi közlése szerint a pedagógusok 1 százaléka kapott miniszteri mentesítést, de az elmúlt napokban a szakszervezetek mellett egyre több tanár külön-külön is jelezte, hogy ezek a felmentések hamarosan lejárnak.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az, aki az elmúlt egy évben valamilyen oknál fogva nem vette fel az oltást, az az elmúlt két hónapban sem gondolta meg magát. Ez azt jelenti, hogy a következő hetekben újabb tanárok távoznak az állami fenntartású intézményekből, noha a legtöbb iskolában már így is hatalmas a pedagógushiány.

Nekem március 1-jével jár le a miniszteri mentesítésem, oltás nélkül nem maradhatok tovább

– mondta az Indexnek Kováts Adrienne latin szakos tanár, aki egyben fő szervezője a szombati demonstrációnak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az elmúlt hetekben, hónapokban az oltatlan pedagógusok több demonstrációt is tartottak, most szombaton pedig az Idősebb Antall József rakparton gyűlnek össze.

Békés, független együttlét, ahol követeljük az elszenvedett jogsértések megszüntetését és orvoslását. A civil pedagógus demonstráció-sorozatot oltatlan, pályáról kirakott pedagógusok szervezik érdekvédelemért, kényszeroltások ellen és a normális életünk visszaállításáért

– áll az esemény leírásában.

Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát azzal kapcsolatban, hogy van-e esély a miniszteri mentesítések meghosszabbítására, de nem szolgáltak sok jó hírrel az oltást elutasítók számára.

A miniszteri mentesítés 2022. január 3. előtt volt elérhető

– közölte lapunkkal az Emmi, hangsúlyozva, hogy „a pedagógusok oltása változatlanul fontos, mind saját egészségük, mind mások egészsége szempontjából, hiszen naponta közösségben vannak, sok gyermekkel, szülővel, kollégáikkal találkoznak.”

A tárca kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a hatályos jogszabályok értelmében azoknak a pedagógusoknak, akik egészségügyi ok miatt nem tudják felvenni az oltást, változatlanul lehetősége van mentesítést kérni a munkáltatótól.

„Ehhez üzemorvosi vagy szakorvosi szakvélemény szükséges” – tették hozzá. Ezentúl tehát csakis kizárólag érvényes orvosi igazolással maradhatnak az oltatlan tanárok az állami iskolákban, a betegségen való átesettség nem jelent felmentést.

Bár a lapunknak nyilatkozó latin szakos tanár kapott az üzemorvosától egy alkalmassági igazolást – amit február második felében leadott az iskolában annak érdekében, hogy március 1. után is maradhasson –, mint kiderült, ez az oltás felvétele alól nem mentesít, 

nincs ugyanis olyan egészségügyi problémája, amivel a vakcina felvételét kiválthatná. 

„A 2022. március 01-ig az államtitkár úr által adott mentesítés után csak akkor állhat munkába, ha az egydózisú oltást vagy a kétdózisú oltás első dózisát felveszi és az erről szóló igazolást bemutatja, vagy ha a foglalkozás-egészségügyi orvos kiállít egy igazolást az oltás alóli mentesítésről” – olvasható abban a tájékoztatásban, melyet az intézményvezető küldött meg számára. Ebben azt is írták, hogy amennyiben egyik fenti feltétel sem teljesül, fizetés nélküli szabadságra küldik.

Amikor a pedagógust a terveiről kérdeztük, azt felelte: „egyelőre még nem tudok a jövőre gondolni, fogalmam sincs, hol fogok elhelyezkedni. Az elmúlt időszak mindannyiunkat megviselt, beleértve engem is.”

Rovatok