Index Vakbarát Hírportál

Fürjes Balázs szervezi a budai segítségnyújtást

2022. február 28., hétfő 09:18

A kárpátaljai magyarok és az ukrán emberek bajban vannak. Mi, budaiak tudunk és szeretünk segíteni – írta Fürjes Balázs Facebook-oldalán.

A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára hangsúlyozta, most ideje van a segítségnek, ezért felkereste az egyik legtapasztaltabb magyar segítő szervezetnek, a Máltai Szeretetszolgálatnak a vezetőjét, Kozma Imre atyát. 

A nap folyamán még egyeztetek Pokorni Zoltán és Őrsi Gergely polgármesterekkel és a budai egyházközségek, gyülekezetek vezetőivel. Buda befogadó hely – szeretnénk a leghatékonyabban megszervezni a kárpátaljai, ukrajnai segítségre szorulók elhelyezését a kerületi táborokban, üdülőkben, más intézményekben és mozgalmat indítani azért, hogy minél több budai család, vállalkozó fogadjon be egy-két hónapra kárpátaljai magyar családokat, menekülteket. Fontos kérdés az is, hogy a hozzánk érkező gyerekek járhatnak-e óvodába, iskolába

– írta bejegyzésében Fürjes, hozzátéve, elsőre úgy tűnik, hogy pénzzel, tartós élelmiszerrel, ruhával és befogadással tudnak leginkább segíteni. 

Oroszország február 24-én támadta meg Ukrajnát, a szomszédban zajló orosz invázió már ötödik napja tart. Magyarországon rengeteg civil és megannyi szervezet számtalan segítséget nyújt az országukból menekülni kényszerülő embereknek.

A háborús eseményeket percről percre közvetítjük, az Index hétfői beszámolóját  ide kattintva  olvashatja el.

Rovatok