Akár a döntéshozók számára is üzenetértékű lehet az a fókuszcsoportos vizsgálat, amely 130 fővárosi katolikus hívő megkérdezése alapján arra a következtetésre jutott, hogy ab ovo már nem a kormányoldal támogatói körét gyarapítja az összes templomba járó katolikus.

A kutatás nem reprezentatív, ám fókuszcsoportos jellegénél fogva alkalmas arra, hogy jelezze, milyen olvasatai vannak a Fidesz–KDNP elmúlt négyéves hatalomgyakorlási módozatainak. 

A Szőnyi Szilárd kommunikációs szakember, a Heti Válasz egykori főszerkesztő-helyettese által végzett vizsgálat, illetve az abból levonható következtetés több ponton is ellentmond a társadalomban a keresztényekről, és elsősorban is a katolikus hívekről kialakított sztereotípiáknak.

Abban alapvetően nincs vita köztük, hogy jó, ha az állam támogatja az egyházakat, jó, ha támogatja az egyházak közfeladat-átvállalási, illetve hitéleti tevékenységét, miközben számottevő részük azt is hozzáteszi, egyes jelek szerint ennek az az ára, hogy ezzel úgyszólván meg is vásárolja a hatalom az egyházak lojalitását. Ezért többen észrevételezik, hogy a magyar katolikus egyház nem szólal meg olyan közéleti, társadalmi kérdésekben, amelyek alapesetben egyházi állásfoglalás után kiáltanának.

Az egyház hallgatásának magyarázatában ugyanakkor eltérés figyelhető meg. Míg a megkérdezettek nagyobbik része szerint a kormány kvázi „megvásárolta a hallgatást”, mások úgy értékelik, hogy ez a hallgatás inkább kritika a kormánynak. Ez utóbbi vélekedés abból a feltevésből indul ki, hogy egyébként a hatalom azt várná az egyházaktól, hogy demonstratív módon, félreérthetetlen egyértelműséggel álljanak ki a kormányzat politikája mellett. Mivel pedig erre nem hajlandóak, lehet ezt egyfajta csendes kritikaként is értelmezni.

Ez utóbbi némi kifejtést igényel. Többek válaszából az derült ki, hogy magukat eredendően a Fidesz támogatójaként azonosítják, és a Fidesznél már csak egy jobb választást látnak, a kontroll alatt tartott Fideszt, hisz a hatalom – mint látható – könnyen megszédíti az embert. Ők az 1998-as Fidesz polgári Magyarországának, az akkor vállalt értékrendjének a hívei, és most jó részük nem azért szavaz az ellenzékre, mert Márki-Zay Péteréket szeretné kormányon látni, hanem mert így akar kontrollt támasztani a Fidesznek.

A felmérés másik érdekes megállapítása, hogy

E mögött nemcsak a Fidesz kontrollálásához alkalomadtán hozzájáruló politikai erőt kell keresni, hanem az ellenzék kritikáját is. Szőnyi Szilárd itt óvatosságra int, hisz a vizsgálat nem reprezentatív, az összes megkérdezettből közel egy tucat százaléknyi vállaltan kutyapárti katolikus számaránya hibahatáron túl van, de annyi kijelenthető, hogy megjelent az a fajta kétségbeesett taktikai attitűd, amelynek képviselői éppúgy nehéz szívvel tudnának szavazni a jelenlegi kormányoldalra, mint annak baloldali alternatívájára. Ennek a nem elhanyagolható csoportnak a hangján szólva Szőnyi Szilárd úgy fogalmazott:

Ezek a szavazók a Márki-Zay-féle ellenzékre nem tudnak/akarnak voksolni, de valami kontrollt szeretnének, ezért behúzzák a kutyapártot, aminek ugyan semmi köze a keresztény értékrendhez (a marihuána legalizálásának támogatását például keresztény ember ritkán szokta támogatni), de úgysincs esélye kormányra kerülni, viszont ha bejutnak a parlamentbe, egy-két képviselővel kevesebb lesz a Fidesznek. A viccpárt pedig szoros eredmény esetén még a mérleg nyelvének szerepét is eljátszhatja. 

A korábbi egyházi megszólalások tükrében a kutyapártra szavazás semmilyen módon nem illik bele a keresztény választókról alkotott képbe. Ennek az abszurdnak tűnő választásnak a megjelenése inkább azt jelzi, hogy ezek a választók kutyapárti voksukkal úgy mondanak lesújtó véleményt az egész politikai elitről, hogy annak bizonyos körülmények között önmagán túlmutató jelentősége is lehet.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1990 óta minden választás előtt körlevelet adott ki, amelyben hol kisebb, hol nagyobb egyértelműséggel jelezte a híveknek, hogy olyan pártokra javasol szavazni, amelyek keresztény értékrendet képviselnek. Annak pedig főbb hívószavai: egyház, magyarság, család, erkölcs.

Két ciklussal ezelőtt azonban a püspöki kar váratlanul nem adott ki állásfoglalást sem akkor, sem 2018 tavaszán. Bár hivatalos indoklás ezzel kapcsolatban nem volt, egyes értelmezések szerint a püspökök ezzel azt jelezték, látják, mennyire nem egyértelmű, hogy egy konkrét helyzetben az egyes katolikus választók az egyház társadalmi tanításából melyik párt támogatását vezetik le. (Úgy tudjuk, a püspöki kar idén nagyböjti körlevelet ad ki, ebben pedig a választáson való részvételre, illetve a népszavazás jelentőségére is olvasható utalás.) 

Szőnyi Szilárd úgy látja, hogy az egyház társadalmi tanítása elsősorban általános alapelvek szintjén fogalmazódik meg, ezeket pedig sokszor nehéz a konkrétumok gyakorlatába ültetni, gondoljunk csak az igazságosság tanítására, melyből kikövetkeztethető kellene legyen például az adórendszer esetében, hogy az egykulcsos vagy kétkulcsos az igazságos változat.

Vagy ott van a bibliai idézet: „Méltó a munkás a maga bérére.” Szőnyi Szilárd szerint kérdés, ez mennyiben alapozhatja meg például a pedagógusok mostani sztrájkkezdeményezését, de különleges erkölcsi dilemmát épp az egyházi fenntartású iskolák pedagógusai számára jelent. Szabad-e vajon erre hivatkozva a polgári engedetlenség kritikai eszközéhez nyúlni? – fogalmazta meg a kérdést a szakember.

Egyházi körökben általános vélekedés, hogy e kérdésekben az egyház feladata az alapértékeinek megfelelő fő irányok kijelölésében van. Annak eldöntése, hogy mindebből mi következik, már a közgazdászok, jogászok és szakpolitikusok feladata  –  akik között szerencsés helyzetben keresztényeket is találunk. Az ő döntéseiket persze befolyásolhatja, hogy épp melyik párthoz állnak közelebb, így az egyház társadalmi tanításának megvalósulása ezen a tényezőn is múlhat. Nem meglepő, hogy az említett határhelyzetekben nem is kérik számon a keresztények értékeik képviseletét a (magukat keresztény értékszemléletűnek feltüntető) pártokon.

Katolikus véleményszonda

A vizsgálat azt firtatta, hogy a válaszadók miben látják a kormányoldal, illetve az ellenzék erősségeit, gyengeségeit, továbbá előnyeit és hátrányait. Ezeket állították fontossági sorrendbe a válaszadók.

A kormány mellett felhozott 5 leggyakoribb érv:

1. A családok támogatása (külön megemlítve az LMBT-lobbi elleni fellépést)
2. Határozott nemzetpolitika (benne a határon túli magyarok és a hazai vállalkozók támogatásával)
3. Fellépés a tömeges bevándorlás ellen (kitérve az üldözött keresztények szülőföldjükön történő segítésére)
4. Az egyházak támogatása (illetve tágabb értelemben a keresztény értékek képviselete)
5. Egyes gazdasági intézkedések (a rezsicsökkentéstől az orvosok béremeléséig)

A kormány ellen felhozott 5 leggyakoribb érv :

1. Az emberek rosszabbik énjére építő propaganda (benne a társadalom megosztottságát tovább szító „kétbites” kommunikációval, a migránsok elleni hergeléssel)
2. Az „uram-bátyám” világ felélesztése (kiemelve kormányközeli vállalkozók közpénzekből történő meggazdagodását)
3. A „keleti nyitás” vadhajtásai (a behódolásig menő üzletelés keleti autokráciákkal)
4. Nagy ágazatok „rendbetételének” elmulasztása (a sok sebből vérző egészségügytől a pedagógusok szégyenteljesen alacsony bérezéséig)
5. A keresztény jelző politikai célú felhasználása, olykor kompromittálása (ezzel összefüggésben az egyházak hallgatásának „megvásárlása” állami támogatásokkal)

Az ellenzéket illető kedvező vélemények 5-ös rangsora így alakult:

1. Márki-Zay Péter személyében konzervatív, katolikus, nagycsaládos kormányfőjelölt (esetenként a javára írva, hogy új arc a politikában)
2. Eltérő hátterű, nézetű és érdekű pártok összefogása (kiemelve az előválasztás versenyerősítő intézményét)
3. Nem vezérelvűek, náluk több tere van az ellenvéleményeknek (plusz nagyobb hajlandóság az önkritikára, illetve kevésbé „agyzsibbasztó” kommunikáció)
4. A demokratikus intézményrendszer helyreállításának ígérete (beleértve a kiegyensúlyozottabb viszony kialakítását a médiával)
5. Korrupcióellenes vállalások (és a klientúrarendszer lebontásának kilátásba helyezése)

Az ellenzékkel szembeni fenntartások top 5-ös listája:

1. Ellentétes nézeteket képviselő alakulatok (kiemelve a DK-tól a Jobbikig terjedő „nagykoalíciót”, az esetleges közös kormányzás nehézségeit)
2. Gyurcsány Ferenc és más lejáratódott szereplők (hozzátéve a nemzeti politizálás feladása, a kritikátlan nyugatosság és a migrációpártiság veszélyét)
3. Márki-Zay Péter olykor vállalhatatlan kommunikációja (például nemtelen utalás Orbán Viktor fiának vélt szexuális orientációjára, a Fidesz-szavazók lefogyatékosozása)
4. Jogállamellenes tervek (a kétharmados alaptörvény feles módosításának vagy a Fidesz-kormány „statáriális” elszámoltatásának belengetése)
5. A keresztény értékek és az egyházak háttérbe szorítása, sőt támadása (kiemelve az LMBT-lobbi, valamint a nyugati „woke-őrület” és „cancel-culture” támogatását)

A felmérésben részt vevő (leginkább fővárosi, vagy agglomerációban élő, elkötelezett) katolikusok szinte kivétel nélkül a Fideszre adták a szavazatukat a korábbi országgyűlési választásokon. Ehhez képest értelmezendő, hogy a fókuszcsoportban a válaszadók több mint negyven százaléka más pártra tervez voksolni.

A katolikus hívek és az (egyházakat, illetve gyermekes családokat jelentős mértékben támogató) állam politikai szempontú viszonya az elkövetkezendő hónap egyik legforróbb kérdése a vizsgált vallási közösségekben. Nem véletlen, hogy a Gégény István, Gundel-Takács Gábor és Hodász András atya nevével fémjelzett Szemlélek.net keresztény portál is közvélemény-kutatás keretében térképezi fel az egyház és az állam kapcsolatát.

(Borítókép: urna a 2018-as országgyűlési választásokon. Fotó: Huszti István / Index)

(Borítókép: Index)