Index Vakbarát Hírportál

Befejeződött a zárfésűs betörők ügyének vizsgálata

2022. március 1., kedd 09:01

Több mint 20 millió forint kárt okoztak.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya elvégezte a szükséges eljárási cselekményeket annak a két férfinak az ügyében, akik a gyanú szerint országszerte tizenkét lakásba és egy autóalkatrész-boltba törtek be zárfésűvel – közölte a rendőrség.

A hatóságok még tavaly januárban egy összehangolt akció keretében fogták el a párost, akik korábban egy gyulai lakásból tulajdonítottak el ékszereket, de több másik helyszínen, így Debrecenben, Esztergomban, Győrben, Székesfehérváron, Tatán és Várpalotán is hasonló cselekményeket követtek el.

A lakásokból többek között pénz, ékszerek, órák és parfümök tűntek el, az autóalkatrész-boltból pedig nagy mennyiségű motorolajat vittek el. A lopásokkal összességében több mint 20 millió forint kárt okoztak.

Ennek egy része viszont megtérült, mivel a nyomozók több lopott tárgyat is lefoglaltak a gyanúsítottaknál tartott házkutatások alkalmával, és visszaadták őket az eredeti tulajdonosoknak.

Rovatok