Index Vakbarát Hírportál

A budapesti állatkertben kikelt veszélyeztetett tarvarjak kerültek vissza természetes élőhelyükre

2022. március 1., kedd 14:52

Négy, a Fővárosi Állat- és Növénykertben kikelt ritka tarvarjú került vissza egykori természetes élőhelyére egy spanyolországi program részeként – közölte az intézmény az MTI-vel kedden.

Európából már régen kipusztultak a veszélyeztetett tarvarjak, csak Északnyugat-Afrikában és a Közel-Keleten maradtak fenn kisebb állományaik. A fővárosi állatkert évek óta sikeresen szaporítja őket, s az itt kikelt fiókákból már korábban is több madarat telepítettek vissza a természetbe.

A közlemény szerint a mostani visszatelepítésre néhány nappal ezelőtt került sor Spanyolországban, a dél-andalúziai Vejer de la Frontera térségében, ahol több mint két tucat ritka tarvarjú csatlakozhatott a vadonban élő fajtársakhoz. Közülük négy állat a budapesti állatkertben kelt ki 2021-ben.

Mint írják, a tarvarjú (Geronticus eremita) magyar neve kissé megtévesztő, hiszen ez a faj nem a varjakkal áll közeli rokonságban, hanem az íbiszfélék közé tartozik. Onnan kapták a tar jelzőt, hogy a fejük búbja teljesen csupasz. A tarkójukon viszont borzas tolldíszt viselnek.

A faj elterjedési területe eredetileg az egész mediterrán régiót magába foglalta, ideértve Észak-Afrikát, a Közel-Kelet egy részét, illetve Európa déli felét Spanyolországtól az Alpok mentén át egészen a Balkánig. Évszázadokkal ezelőtt még Magyarország területén is előfordultak tarvarjak, az utolsó magyar polihisztorként emlegetett Herman Ottó több cikket is szentelt az erre utaló emlékeknek.

A tarvarjak – nagyrészt az emberi tevékenységgel összefüggésben – teljesen eltűntek legtöbb élőhelyükről. Európából legkésőbb a XIX. századig mindenhol megszűntek vadon élő állományaik, és mára egykori elterjedési területük Európán kívüli részén is alig maradt belőlük.

Jelenleg a fajnak egy nem vonuló állománya ismert Marokkóból nagyjából hétszáz egyeddel, és egy vonuló törökországi állomány további mintegy kétszáz egyeddel. A harmadik, egészen a közelmúltig fennmaradt populáció, a szíriai – szintén vonuló – állomány 2015 óta gyakorlatilag megszűnt. Így ma ezernél is kevesebb vadon élő tarvarjú van az egész világon. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) a veszélyeztetett fajok között tartja számon a tarvarjút.

A tarvarjak megmentéséhez jelentős mértékben hozzájárulnak azok az állatkertek, amelyek – nemzetközi összefogással, tenyészprogram keretében – sikerrel szaporítják őket. Ilyen intézmény a Fővárosi Állat- és Növénykert is. A világ állatkertjeiben összesen mintegy 1300 tarvarjú él, tehát több, mint amennyi a vadon élő egyedek száma összesen.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben évtizedek óta foglalkoznak tarvarjak tartásával és szaporításával. Az állatok a Kisszikla oldalában található, úgynevezett keselyűröpdében laknak, egy térben a fakó keselyűkkel, a koronásdarvakkal és több más madárfajjal.

A tarvarjak a röpdében kialakított sziklapárkányon szoktak fészkelni: tavaly kilenc, tavalyelőtt pedig tizenegy fióka kelt ki és cseperedett fel sikeresen.

Az állatkert részt vesz az Európai Állatkert és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által életre hívott, összehangolt tarvarjú tenyészprogramban is. E program keretében az elmúlt években többek között Amszterdamba, Lengyelországba, valamint az Egyesült Arab Emírségekbe is kerültek budapesti tarvarjak. Több alkalommal előfordult az is, hogy a budapesti kelésű tarvarjú fiókák felcseperedve visszatelepítési program részesei lettek.

A 2003-ban elindult spanyol program célja, hogy az ország területén egykor őshonosnak számító, de onnan már évszázadokkal ezelőtt eltűnt tarvarjak újra jelen legyenek az Ibériai-félsziget faunájában. A visszatelepítéseknek köszönhetően ma már több mint száz tarvarjú él vadon Andalúzia területén mintegy két tucat fészkelő párral. A további visszatelepítések célja egy önfenntartó állomány kialakítása. Ehhez járulnak hozzá a Budapesten kikelt állatok is. A fővárosi állatkert eddig két alkalommal küldött fiatal tarvarjakat Spanyolországba.

A visszatelepítésre szánt fiatal madarak először a Jerezi Állatkertbe kerültek, majd öt hetet töltöttek Barbate község külterületén, a San Ambrosio tarvarjúállomás szoktató röpdéjében, hogy hozzászokjanak az ottani éghajlathoz. A közlemény szerint a Budapestről érkező madarakkal együtt összesen több mint két tucat, különböző európai állatkertekből érkező tarvarjút készítettek fel a visszatelepítésre, amelyre végül néhány nappal ezelőtt kerülhetett sor.

A tájékoztatás szerint csütörtökön rendezik meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben a vadvilág napját, amelyen változatos programokkal várják a közönséget. A programokról részletesen itt olvashat.

Rovatok